Filmworlds blog - Filmelemzések, vélemények és kritikák

Filmworlds

Zsivány Egyes - Egy önfeláldozásról szóló Star Wars történet [38.]

2016. december 16. - Harmat Árpád Péter

Mi tagadás, nagy kíváncsisággal ültem be a moziba a Zsivány Egyes megtekintésére és ez a várakozás - régi Star Wars rajongóként - konkrét elvárásokhoz, illetve bizonyos dolgokat illetően konkrét várakozásokhoz kötődött. Aztán megkezdődött a vetítés és sikerült "kikapcsolnom"' minden zavaró tényezőt vagy elvárást. Egyszerűen csak élveztem a történetet és a látványt. (Egyébként mindenkinek ezt ajánlom. Mármint, hogy elvárások nélkül nézze meg, Flow élményként.) Aztán 133 perccel később a moziszékből felkelve, még kicsit a látottak hatása alatt, de már józan tárgyilagosságomat visszanyerve megfogalmazódtak bennem az első impressziók a filmről. Az első kifejezés, ami eszembe ötlött, az önfeláldozás volt. Ez a film ugyanis teljesen egyértelműen erről szól, az önfeláldozásról. Soha egyetlen Star Wars fejezetben sem kapunk belőle ennyit. Sőt kicsit már sok is. Gareth Edwards ezen a téren sajnos túlzásba vitte a dolgot. Persze nem volt könnyű feladata, hiszen egy antológia (spin off) filmet kellett készítenie, melynek illeszkednie kellett a prequel részekhez - azok közt is a harmadik epizódhoz (Revenge of the Sith) - a végét tekintve pedig az 1977-es New Hope -hoz (negyedik fejezethez). Gyakorlatilag egy három és feledik fejezetet kellett csinálnia. 

zsivany1_plakat.jpg

A második benyomás, ami rögtön kialakult bennem a moziból kifelé ballagva az a hiányérzet volt, mégpedig a misztikum hiányának furcsa érzete. A Csillagok háborúja filmeket mindig is "körüllengte" a misztikum, az erő, a varázslat. Na, ez most teljesen kimaradt. Amit benne hagytak belőle az csupán morzsákat jelentett és egy vak harcos közvetítette (elég szájbarágósan) a nézők felé. Harmadik percepcióm a klasszikus Star Wars panelek módosulásának és egy új megközelítésű látványvilágnak az észlelése volt. Nincsenek jedik, nincsenek fénykardok és nincs sehol a Skywalker család sem. Ám Edwards teljesen azért nem merte mellőzni mindezeket, így afféle "fan service" jelleggel egy egészen csipetnyit adott belőlük (csak hogy a régi Star Wars fanok ne morgolódhassanak). Így van egyetlen fénykardos jelenet (max 2 percig) és itt - ott felbukkannak váratlan arcok, szereplők a múltból. (De nem lövöm le a poént, hogy kik.) Végül negyedik helyen - az önfeláldozást adó sztori, a misztikum hiánya és a klasszikus jelleg elhagyása után - az újfajta látványvilágot említeném meg. Míg a prequel részek (1,2,3) kicsit meseszerűen próbálnak elbűvölni bennünket a különféle lényekkel, furcsa helyszínekkel, színek-formák nyüzsgő kavalkádjával, addig a klasszikus fejezetek (4,5,6), melyeket 1977 és 1983 közt készítettek, egyensúlyban adnak nekünk mesevilágot és komoly csillagháborús összecsapásokat is. A Zsivány Egyes egyik verzió mellett sem marad meg: a film első felében szinte semmi extra látványt nem kapunk (40 percig olyan az egész, mint egy sima thriller), majd az utolsó 40 percben csak kapkodjuk a fejünket az egész franchise legjobb űrcsata jelenetét bámulva (mégpedig tátott szájjal). A végső egyenleg azonban sajnos soványabb, mint az eddigi hét rész bármelyikénél is. Szép a tengerparti jelenet, vannak monumentális épületek és tényleg hihetetlenül jó az űrcsata is a végén, de a 133 perces játékidőben túl egyoldalúan elosztott mindez (a végére koncentrálva), és összességében kevesebb, mint amit a Star Wars filmektől megszokhattunk. Azért persze akadnak meglepetésszerűen "ütős" látványelemek is, mint a Jedha bolygón lebegő csillagromboló (lásd: 4. képünket alant) Óriási, tényleg! Ilyen megjelenítésben - vagyis az űrön kívül - Star Destroyert nem nagyon láttunk eddig. (Innentől minimális spoiler előfordul.)

zsivany1_ahmed.jpg

És most pár szó a sztoriról, illetve a karakterekről és szereplőkről. A történet jól kitalált, logikus és hiteles. Mármint nem nagyon látni komolyabb ellentmondásokat; igazság szerint a film egyik fő erőssége maga a sztori. Egy nagy hibát azért elkövet, mégpedig a befejezést. Erről spoiler mentesen csak két mondat: Bár nyilván végig tudjuk hogy hogyan végződik az egész (pontosan úgy, ahogyan a New Hope kezdődik), mégis lehetett volna valódi happy end is a befejezés. A hősies önfeláldozás melodramatikus túlhangsúlyozása nem éppen a Star Wars életérzés része. És ez még akkor is igaz, ha sokan az értelmetlen "szereplő pocsékolást" a realista beállítással mossák össze. De nyilván Gareth nagyot akart dobni ezen a téren is és az alapból meglehetősen komoly hangulatú filmre még rátett egy lapáttal (a végén). Talán azt gondolta: így majd mélyen-szántóbbnak tűnik az összkép. A baj csak az, hogy a többség valószínűleg átlát a dolgon.

Ami a szereplőket illeti: Felicity Jones jó választás volt a főszerepre. Szép, sportos, értelmes. Nagy, lelkesítő monológokra nem alkalmas ugyan (bár van erre kísérlet a filmben) és a körülötte szövődő szerelmi szál is rettentően halovány (ki sem bontakozik igazából), mégis szerethető karaktert csinál Jyn Erso alakjából. Az azért nagy ziccer-kihagyás, hogy meg sem próbálnak egy szórakoztató vagy romantikus (esetleg romantikusan szórakoztató) történet-szálat kialakítani a férfi és női főszereplők között. Ha nem is Han Solo - Leia sziporkázással, de legalább minimális színfolttal (Jyn Erso és Cassian Andor közt) oldva a sokszor feleslegesen komor háttér hangulatot. (Elvégre még a frontkatonák is mosolyognak néha és nyilván éreznek szerelmet is.) Jyn Erso komor karakter és Felicity Jones "hozza is" ezt a komorságot. Szinte sajnáljuk, a nagy zöld, szomorú szemeivel együtt.

zsivany1_jones.jpg

Diego Luna mint Cassian százados a legkomplexebb karaktert kapta. Olyan harcos megformálása volt a feladata, aki bár gyermekkorától küzd a birodalom ellen, leszámolt már az illúziókkal. Megmaradt benne még a hit, de megjelent már mellette a keserűség is. Jó megközelítés ez Gareth -től, mert végre árnyaltabban láthatjuk a lázadókat, nem "hollywoodizált" sziruppal leöntött idealizmussal. Csak kérdés: pont Diego Luna volt e erre a legjobb választás? Nem rossz amit csinál, de nem is túl jó. Az ember belegondol: mennyi remek, karizmatikus színészt lehetett volna "betenni" erre a szerepre. Kapásból tudnék vagy húszat, akik mind hatszázszor jobbak lettek volna Lunánál. De Gareth valamiért őt választotta, ez van. Forest Whitaker szintén problémás. A hajdan jobb napokat látott, hatalmas termetű színész nem igazán volt jelen a filmvásznon Saw Gerreraként. (Bár önmagában a karakter is gáz, mert vagy ezer kérdést vet fel már puszta léte is.) Akik viszont legjobban tetszettek: Mads Mikkelsen és Riz Ahmed. Hitelesen, és utóbbi egészen egyedi arcjátékkal alakította karakterét. Ami a szerepek kialakításánál zavart: miért ilyen rettentő keveset kapunk Darth Vaderből? Ezt semmi nem indokolja. Mintha Gareth félt volna a figura komolyabb szerepeltetésétől. Attól, hogy elrontja. Elvégre Vader az egész Star Wars Univerzum legnagyobb ikonja. Ez bizony gyávaság és szakmai megfutamodás volt a rendező (és a forgatókönyv író) részéről.

zsivany1_rombolo.jpg

Vader helyett a két főgonoszt a halottaiból feltámasztott Peter Cushing  (Tarkin kormányzó) és Ben Mendelsohn (Krennic igazgató) alakítják. A gonosz uralkodóról, Palpatine -ről egy büdös szó sem esik. Ami azért több mint fura, hiszen mégis csak ő az egész Glaxis ura. (Legalábbis a harmadik rész végére minden gonoszság feje, a kialakuló birodalom legfőbb ura és Darth Vader főnöke lesz belőle.)  Cushingot illetően lenyűgöző, amit a készítők véghezvittek. A színész ugyanis 1994-ben (81 évesen) elhunyt, így arcát digitalizáltan oldották meg. Bámulatosan jól sikerült. Ami Mendelsohnt illeti: a túljátszás és a halvány jelenlét közt ingadozott (de még így is jobb volt mint az ébredő erőben kakaskodó Hux tábornok  - alias Domhnall Gleeson - és Kylo Ren - alias Adam Driver - együttvéve.) Nem véletlenül tartja magát a mondás: "negatív karaktert és gonoszt mindig nehezebb alakítani". Összességében a szereplők teljesítménye közepeske, ami egy Star Wars látványfilm és filmes mítosz mesevilágához képest nem egy túl nagy katasztrófa. 

Végül nézzük összegzően is a pozitívumokat - negatívumokat. Negatívum, a Star Wars misztikum teljes mellőzése és a látványvilág lesoványítása (a végső űrcsatára koncentrálása). Negatívum az indokolatlan és így mesterkéltnek ható, feleslegesen komor hangulat, mely a film minden percében érezhető és áthat mindent. Negatívum a melodramatikus befejezés, Darth Vader "mellőzése" és a szereplők közepes színészteljesítménye. Pozitívum a végső űrcsata-jelenet hihetetlenül profi megvalósítása, Chirrut Îmwe (alias Donnie Yen) fantasztikus kardozós-verekedős jelenete (a 30. perc környékén), a részletekre is ügyelő harci gépek, csillagrombolók kidolgozottsága, Darth Vader nagyjelenete (a végén), a kétméteres birodalmi droid K-2SO sziporkázó szövegelése (mely talán az egyetlen humorforrás a filmben) és végül a bajtársi összefogás érzésének sikeres megidézése (többször is a filmben).

zsivany1_kard.jpg

Mindent egybevéve a Zsivány Egyes jó kis film, ha nem is kiemelkedő. A prequel részektől mindenesetre nem húzott el nagyon és az Ébredő Erőnél is csak egy hajszállal jobb. Ha a Force Awakens 6,9 pontot kapott tőlünk, akkor a Zsivány Egyes maximum 7 pontot érdemel. (Saját szempontrendszerünkben: alaptörténet: 2/2, színészek: 2/0,5, rendezés: 2/1,5, látvány: 2/1,5, hitelesség: 2/1,5) Egyébként a filmes oldalak és blogok többsége jellemzően 7-8 pontra értékelte a filmet. Hetediksor: 7 pont, movietank: 7,5 pont (1176), supernatural.: 8,5 pont (608), filmtrailer: 8 pont, filmbook: 8 pont (6000), smokingbarrels: 8 pont (1149), vox: 8 pont, 30/40 blog: 5 pont (2205) De szerintünk a film egyértelmű hetes.

Hogy mi jön ezután? 2017 december 15-én a VIII. rész Rian Johnson rendezésében, a Force Awakens főszereplőivel. Aztán a páros években (2018-ban és 2020-ban) érkeznek a következő spin-off fejezetek. A 2018-as Han Solo élet-útját mutatja majd be (vélhetően Phil Lord és Christopher Miller rendezésében). Aztán 2019-ben megkapjuk az újabb kánon részt, a harmadik trilógia zárását (amiről még semmit nem tudni) Végül 2020-ban a harmadik antológia mű majd Boba Fett alakjával foglalkozik.

Bízzunk abban, hogy ezeknek a részeknek sikerül majd 8 pont fölé emelkedniük, mert ez sajnos az 1983-as "Jedi visszatér" óta nem jött össze sem Lucasnak sem a Disney -nek. De hogy a zárógondolat méltó legyen a Star Warshoz, tegyük hozzá: a generációkon átívelő, szerethető és önálló világot képező Csillagok háborúja, saját értékelési rendszert érdemel, melyben az egyes részeket minden más filmtől külön kell kezelnünk. Ez valóban egy csodálatos és különleges fantázia-univerzum, amit 100% -ban ki lehet élvezni. Még ha a Birodalom Visszavág óta hiányzik is a tökéletes élmény, és ezúttal ennek 70 százalékát kaptuk is meg.

Értékelésünk: 7,0 / 10

A Filmtressnél: 7,5 pont

7_1.jpg

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is!

filmworlds_logo.jpg

A film MAFAB adatlapja

2016.12.15.(23:58) 

A bejegyzés trackback címe:

http://filmworlds.blog.hu/api/trackback/id/tr2412050281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ingyonbingyom 2016.12.16. 22:22:55

Sok dologgal egyet értek, másokkal meg nem. De hát ízlések és pofonok. Az viszont tuti, hogy 2017. december 15-re halasztották a SW 8 bemutatóját...

Filmworlds blog · http://filmworlds.blog.hu/ 2016.12.16. 22:25:53

@Ingyonbingyom: A halasztást illetően igazad van! Javítottuk a posztot! Köszi! :-)

steery 2016.12.17. 12:03:06

A cikkben egy szó sem esik a zenéről, ami a legsiralmasabb lett az összes eddigi hangszerelés közül. Köszönhetően annak, hogy menet közben lecserélték a zeneszerzőt és MG-nek pár hete maradt a semmiből megkomponálni a dallamvilágát. Emiatt megérné teljesen újra hangszerelni az egészet, mondjuk a lemezes kiadáshoz. Mert ez így kritikán aluli.

Mivel nagyon erősen hiányoltam a film elejéről a megszokott SW kezdést (felúszó sárga szöveg harsány zenével), tegnap megírtam a felvezető szöveget. Aki ért a videószerkesztéshez, megcsinálhatná ezt és közzé tehetné magyarul, meg angolul, úgymond hiánypótlónak.

STAR WARS
Zsivány Egyes
Egy Star Wars történet

Kitört a polgárháború! A gonosz Galaktikus Birodalom elnyomása ellen lázadó erők egyesültek, létrehozva a Felkelők Szövetségét. Csapataik a Yavin negyedik holdján létesített titkos bázisukról indítják támadásaikat a császári erők ellen.

A birodalmi flotta ezalatt egy hatalmas, önjáró harcállomás építésén dolgozik, ami egész bolygókat képes felperzselni vagy szétrobbantani. Az új fegyver kifejlesztését - Orson Krennic igazgató irányításával - Galen Erso hadmérnök végezte, aki a munkálatok befejezése előtt megszökött családjával.

Amikor a felkelők tudomást szereznek a bolygópusztító fegyver létezéséről, ügynököket és kommandósokat küldenek több bolygóra. A feladatuk kettős. Csatlakozásra bírni a szakadár lázadó erőket. És bármi áron megszerezni a Halálcsillag terveit...

Csillámdementor 2016.12.17. 13:25:24

Hiányolom azt az elemet, ahogyan Vader alávág a Császárnak. A Birodalom visszavág és a Jedi visszatér egyértelműen arról szól, hogy Vader meg akarja menteni Luke életét azon önös célból, hogy együtt megöljék a Császárt és együtt uralkodjanak aféle Sith duóként. A számítógépes játékok (Force unleashed) is ebből merítettek. Zseniális de elmulasztott húzás lett volna, hogy a végső jelenetekben ő maga hagyja futni a kémeket. Hiszen az Leiá-nak is elég hamar leesik a kimentése után, hogy "ez túl könnyen ment". Vader lehetett volna a Halálcsillag "ellenzéke", hogy túl sokba kerül. Nálam így lett volna a dialógusa Krennickkel: "Mindig is elleneztem ezt a fegyverrendszert. Dooku gróf lázadását 3 év alatt levertük, mert ahova betették a lábukat, ott rekviráltak, raboltak és adókat emeltek. A Galaxis lakosainak meggyőződésből kell szolgálnia minket vagy anyagi haszonért. Legkevésbé félelemből." "Vader Nagyúr, ön hiába kötött különalkut a Hutt-okkal, a csempészet mértéke mégsem csökkent. Ha nem lenne az Uralkodó leghűségesebb szolgája, lelövetném árulásért." Leia fregattja, ha diplomáciai küldetésben volt, mit keresett egy nagyobb űrhajóhoz dokkolva a csata közepén? Szóval többször újranézve majd meglesznek az egyéb hibák is, hiába volt a fanservice. Más kérdés, hogy az Egeret úgyis a profit érdekli, 1 milliárd dollár fölé jósolom a világszintű bevételét.

Csillámdementor 2016.12.17. 13:25:35

@steery: (A felvezető szöveg csak az 1997-es, felújított verzióba került bele először.)

Javában dúl a polgárháború. Titkos támaszpontjukról a felkelők először hajtottak végre sikeres támadást a gonosz Galaktikus Birodalom ellen.

Az ütközet során hírszerzőik megkaparintották Birodalom csodafegyverének titkos terveit. A Halálcsillag nevű harci űrállomás egy egész bolygó elpusztítására képes.

Leia hercegnő, nyomában a Birodalom ügynökeivel, hazafelé száguld csillaghajóján. Nála vannak a tervek, melyek megmenthetik népét, s így újra felvirradhat a galaxisban a szabadság…

Ebből lett a Rogue One...

szepi79 2016.12.17. 13:26:23

"A gonosz uralkodóról, Palpatine -ről egy büdös szó sem esik."

ez nem igaz. többször is megemlítik. mondjuk én feliratosan néztem, eredeti hanggal. ha te szinkronosan, és ott nincs róla szó, akkor az nem film, hanem a fordítás hibája.

egyébként nagyon nem értek veled egyet, a legtöbb dologban én pont az ellenkezőjét látom. pl. ha egyes múltbéli karaktereket egyszerűen újracastingoltak, akkor másokat minek kellett CGI-ból megoldani? annyira látszott, hogy csak a számítógép kreálta őket, hogy az már zavaró volt. és nem arra fókuszáltam, amit mondott, hanem hogy ott egy izé.

vader szerepeltetése nekem pont elég volt, sőt, kicsit sok is. ez egy olyan SW film volt, ami kísérletezik, minél több SW jellemző elhagyásával, nekem ebbe teljesen belefért volna, ha egy fénykardot sem látunk. (persze jó jelenet volt.)

a karakterek nekem tetszettek (a legtöbb), de az igaz, hogy párat ki lehetett volna hagyni, és akkor lehetett volna 20-30 perccel rövidebb a film.

arturdent 2016.12.17. 13:26:43

Üdv!
A misztikum nekem is hiányzott a filmből. Egy filmdrámára sikeredett, de azért az eddigiekből lehetett tudni, hogy ez nem egy hapy Endes történet lesz. A film mint látvány szerintem fantasztikus, az ürcsata talán minden idők legjobban megcsinált űrcsatája. Véleményem szerint a film illeszkedik korunk elvárásaihoz, elsősorban a képi és hangi látványra mennek és az akciók sokaságára. Ez egy kőkemény sci fi akciófilm val szin kult film sosem lesz belőle. De a tavalyihoz képest legalább voltak benne új ötletek.

Fortress 2016.12.17. 15:05:34

@szepi79: Megvallom: nem sikerült felfedeznem, hogy melyik jelenetben, kik közt és milyen kontextusban esik szó Palpatine -ról, (vagy uralkodóról)!

Vader valódi ikon és védjegy az igazi SW rajongók körében. Az hogy ennyire mellőzték a Zsivány Egyesben, szinte jóvátehetetlen hiba.

Nem a karakterek mennyiségével vagy a film hosszával volt baj, hanem azzal, hogy a végén minden szereplő meghal és hogy kimaradtak azok a Star Wars elemek, amitől a Csillagok háborúja az ami.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.12.17. 16:17:17

@Csillámdementor: "A felvezető szöveg csak az 1997-es, felújított verzióba került bele először."

Mivan?

steery 2016.12.17. 16:17:43

Én főként azon csodálkoztam, hogy a két főszereplő a sikeresen végrehajtott akció végén simán kijut a toronyból a rengeteg rohamosztagoson keresztül és lemennek napozni a tengerpartra? Aztán ott várják meg pihengetve, ölelkezve a halált? Meg se próbálnak menekülni, űrhajót rabolni vagy akármi? Ide nagyon kellett volna egy menekülős jelenet, amikor a bázis birodalmi katonái felismerik, hogy a feletteseik feláldozták őket és a Halálcsillag lövése miatt mind meg fognak halni, majd pánikszerűen tülekedve próbálnak elhúzni a telepen lévő űrhajókkal. És Erso meg Cassian igyekeznek köztük elvegyülni, ami vagy sikerül vagy nem. Még akár meg is menekülhettek volna egy űrkompban. Aztán vagy lelépnek vagy fogságba esnek. Szóval nem kellett volna így lezárni az egészet.

Fortress 2016.12.17. 16:22:22

@steery:
Teljesen egyetértek veled. Mondhatni szívemből szóltál!

A tragikusnak megrendezett befejezés hátterében az a tény áll, hogy a Zsivány Egyes szereplőnek el kell tűnniük a történetből, hiszen a jól ismert folytatásban, a 4. részben (New Hope) már szó sem esik róluk. Csakhogy a szereplők "eltüntetésének" ezernyi vidámabb módja lett volna. Mondjuk megmenekülnek és száműzetésbe kell vonulniuk. Vagy simán megússzák és megfogadják, hogy visszavonulnak a harctól és csak egymásnak élnek valahol.

De Garreth érezhetően drámát akart és minden szereplőt kinyírt. Szerintem durva befejezés!

szepi79 2016.12.17. 18:44:14

@Fortress: ha jól emlékszem, 3x volt említve az uralkodó. hogy mikor és hogy, azt most ide nem írnám le, mert ez egy spoilermentes kritika, nem lenne illó. privátban elküldöm.

fehérfarkas 2016.12.17. 22:15:31

@Csillámdementor: "Hiányolom azt az elemet, ahogyan Vader alávág a Császárnak."

Spoiler:

Pedig benne van. Amikor Vader az igazgatótól azt kéri, hogy bizonyítsa be az uralkodó és Tarkin számára az áruló ártatlanságát, azt nem emberszeretete miatt, nem azért teszi mert megsajnálta az igazgatót, és nem akarja, hogy a császár megbüntesse a kudarca miatt (hogy az ő egyik beosztottja az áruló). Hanem pontosan azért teszi, mert ellenzi a Halálcsillagot, ezt a "technológiai torzszülöttet", amely "nem vetekedhet az erő igazi hatalmával". Számomra is, meg az ismerőseim számára akik már látták a filmet, elég egyértelmű volt, hogy az Új Reménynek erre a jelenetére rímelt a Vader és az igazgató közti párbeszéd.
Persze nem direkten szájbarágósan volt megcsinálva. És az igazgató nem is látta át, hogy valójában miről van szó. Látszott az igazgatón, hogy ő ezt úgy értelmezi, hogy kapott Vadertől egy utolsó esélyt.
És ez visszaadja az igazi Csillagok Háborúja fílinget, hogy a sithek másokat manipulálnak és a bábuként irányítanak.

"A Birodalom visszavág és a Jedi visszatér egyértelműen arról szól, hogy Vader meg akarja menteni Luke életét azon önös célból, hogy együtt megöljék a Császárt és együtt uralkodjanak aféle Sith duóként."

De ez csak azután történik meg, hogy rájön van egy fia, akiben szintén ott az erő. És akit kiképezve és maga mellé állítva, közösen le tudják győzni az uralkodót.
A 3. és 4. rész közti időszakot feldolgozó könyvek is arról szólnak, hogy Vader többször eljátszik a gondolattal, hogy az uralkodótól az utolsó csepp tudását is elsajátítsa majd utána legyőzze, de mindig rá kell jönnie, hogy az ereje egyedül nem ér fel az uralkodóéhoz. Azzal, hogy a teste jelentős részét elvesztette, az ereje egy részét is elvesztette. Persze még így is baromi erős, de az uralkodó legyőzéséhez egyedül már nem elég erős. És ezt az uralkodó is pontosan tudja - a könyvekben ez is le van írva. Sőt, a 3. rész könyvváltozatában is le van írva.
Ja, meg a Jedi visszatér könyvváltozatában is benne van, hogy az uralkodó pontosan tudja, hogy Vader majd le akarja őt taszítani, hogy átvegye a helyét, de ahhoz előbb szüksége van a tudásának elsajátításához, amit direkt egy csak lassan csepegtet. Vadernek pedig el kell rejtenie a Lukkal kapcsolatos gondolatait és szándékait az uralkodó elől, hogy az nehogy megérezze és rájöjjön a valódi szándékára: egyedül valóban gyengébb az uralkodónál, de a fiával közösen már nem.

fehérfarkas 2016.12.17. 22:15:46

@szepi79: "ez nem igaz. többször is megemlítik. mondjuk én feliratosan néztem, eredeti hanggal. ha te szinkronosan, és ott nincs róla szó, akkor az nem film, hanem a fordítás hibája."

Szinkronosan is többször megemlítik. Az igazgató az uralkodót is várta volna a Halálcsillag demonstrációjára, csak Tarkin szándékosan nem hívta meg. És Vadertől is azt remélte, hogy majd sikerült rajta keresztül bejutnia az uralkodóhoz. Csak tévedett, mert Vadernek sem volt ez az érdekében.

Rebel Alliance · http://starwarsfilmek.blog.hu/ 2017.03.28. 00:02:21

Nálam 6 pont! Nagyon sajnálom, de nekem nem ért többet!