Filmelemzések, vélemények és kritikák

Filmworlds

A 10 legjobb film 2016-ban [40.]

2016. december 26. - Harmat Árpád Péter

Az idei esztendő a filmek szempontjából nagyon árnyalt képet mutat: voltak ugyan nagy sikerek, szép történetek és nagyon látványos megoldások is, ugyanakkor számtalan csalódás és bukás is jellemezte 2016 -ot. Ebben az esztendőben a világ  nagy filmstúdióiban 260 olyan film készült, mely el is jutott a magyar mozikba. Ez magas szám ugyan, de sajnos a tavalyi évhez hasonlóan, idén sem voltunk elkényeztetve értékes, kiemelkedő alkotásokkal. Az is beszédes, hogy a Filmworlds listáján a legjobb film is csak 8,5 pontot kapott és már 7 csillaggal is be lehetett kerülni az első 10 -be. Ennek oka, hogy egyszerűen nem volt annyi 8 pont feletti alkotás, hogy ezekből alakítsuk ki végső sorrendünket. A Visszatérő és a Spotlight például bár megérdemelték volna listánkon az első 10 hely valamelyikét, nem vettük őket számításba, tekintve, hogy 2015-ben készültek (bemutatójuk Magyarországon "átcsúszott" 2016-ra). 

top10.jpg

A lista megalkotásához körülbelül 120 idén készült film megtekintése szolgáltatta az alapot, de ezekből egy 70 -es lajstrom készítése után sikerült csak kiválasztanunk a 10 szerintünk legjobbat (komoly viták és hosszú ideig tartó mérlegelések után). De nézzük mely művek kerülhettek közéjük:

10. Deadpool

kritika

deadpool.jpg

A Marvel Entertainment idén két látványos és a 10 legjobb közé is betehető filmmel örvendeztetett meg bennünket, az egyik egy rendhagyó eredetiséggel kivitelezett X-Men paródia, Ryan Reynolds közvetítésével, a másik az Amerika kapitány új fejezete. A Deadpool vicces, akciódús, lendületes ökörködés, melyben Reynolds a folytonos kamerába való kibeszéléseivel megőrjíti a nézőt. Ugyanakkor nem tudunk rá haragudni (sőt még élvezzük is), mert stílusosan teszi. Jók a poénok, tetszetősek az akciójelenetek, lendületes a sztori. A főhősnő, Morena Baccarin gyönyörű és bár eddig másodvonalbeli filmekből (vagy másodlagos szerepekből) avanzsált Reynolds oldalára, kifejezetten élvezetes alakítást nyújt a Deadpool -ban. A történet kicsit ugyan szarkazmusos "áthallással" bánik a Marvel-DC képregényvilággal, mégis élményt nyújt még a fanoknak is. 7 ponttal listánk 10. helyére simán fel tudott kerülni.

9. Amerika Kapitány: Polgárháború

kritika

amerika_kapitany.jpg

A Marvel Studios a Disney forgalmazói segítségével még egy nagysikerű idei filmmel rukkolt elő májusban, az Amerika Kapitány - Polgárháborúval. Látványos, izgalmas, lenyűgöző mozi 9 és 99 év közt mindenki számára. Persze elsősorban ez is a Marvel-DC fanok számára készült, de azoktól is jó kritikát kapott, akik nem ennek a filmes stílusvilágnak a bűvöletében élnek (like me). A rendezői testvérpár, Joe és Antony Russo láthatóan komolyan vették feladatukat és a harmadik Amerika kapitány fejezettel (Az első Bosszúálló és a Tél katonája után) egy szédítően izgalmas akciódús látvány-orgiát teremtettek, melynek egyetlen percében sem unatkozunk. Chris Evans ezúttal is fel tudott nőni karakteréhez, Robert Downey Jr. vasemberként itt is szórakoztató, Scarlett Johansson pedig fekete latex ruhában emlékezetes látványt nyújt (főleg a férfi nézők számára). Kilencedik helyet 7 ponttal nem kérdéses.

8. Zátony - Shallows

kritika 

zatony.jpg

A gyönyörű Blake Lively ezzel a filmmel a 8. helyen követi férjét (Ryan Reyndolsot), a Jaume Collet-Serra által rendezett cápás moziban való főszerepének köszönhetően. A film valamivel több, mint egy szimpla cápás-akciódráma, melyben egy zátonyon rekedt nő küzd meg az életéért. Több, mert végigkísérhetjük az emberi életösztön diadalát a kétségbeesés felett, miközben a reményvesztettség, harci szellemmé változik és intelligenciával párosulva győz a nyers erő felett. Érdekes, izgalmas, tanulságos, pozitív energiákkal teli és látványos mozi. Szépek a filmben látható felvételek, a mexikói tengerpart látványa és a szürkületi képek. Persze túlzásokat is tartalmaz a sztori, például a főhősnő, Nancy végső szembeszállását a cápával, melyet egy olyan trükkel és akciójelenettel győz le, ami egy navy seals kommandósnak is dicséretére válna. Értékelésünk ezúttal is 7 pont, amivel a Zátony listánk nyolcadik helyére kerülhetett.

7. Szövetségesek - Allied

kritika 

szovetsegesek.jpg

Romantikus dráma, egy második világháborús kémtörténetbe "ágyazva" Robert Zemeckistől, mégpedig Brad Pitt és Marion Cotillard főszereplésével. Sokan többet vártak ettől a filmtől, mert izgalmas és realisztikus kémsztorit reméltek tőle, nem pedig Brad Pitt vívódásait egy szerelmi dráma keretei között. Pedig a Szövetségesek így is különleges film, a második világháborút megidéző látványvilággal. Akciók és egy csipetnyi humor dobják fel a cselekményt, melyhez két nagyon jó színész játéka társul. Brad Pitt 53 éves kora ellenére szemmel láthatóan még mindig nagyon jó formában van, Cotillard kisasszony pedig egyszerűen gyönyörű látványt nyújt Casablanca és a háborús London háttérképei előtt. A filmről egyébként sokaknak valóban "beugorhat" Hunphrey Bogart 74 évvel ezelőtti örökzöld filmje (Casablanca), sőt a Mr. és Mrs Smith is. Bár a történet elmarad az igazi kém-thrillerek sajátos esszenciájától, romantikus dráma kategóriában igenis színvonalat és jó szórakozást képvisel.

6. Zsivány Egyes - Rogue One

kritika
zsivany_egyes_1.jpg

Sokakból teljes elégedettséget és rajongást, másokból inkább hiányérzetet - az igazi Star Wars világ eszköztárának korlátozott megjelenítését -  váltotta ki a Disney első spin-off Csillagok Háborúja mozija, a Zsivány Egyes. Ahogy kritikánkból is kiderül: mi is több elemében éreztük problémásnak a forgatókönyvet, a rendezést és a látványvilágot (hogy a színészek kiválasztásáról ne is beszéljünk), és kifogásoltuk például az indokolatlanul komor hangulatot, a klasszikus Star Wars panelek elhagyását (Jedik, fénykardok, Skywalker család, Drath Vader nagyobb arányú szerepeltetése ... stb), illetve megreklamáltuk a pocsék zenét és szinkronokat, ... de összességében el kell ismerjük: mégis csak egy átlagon felüli, szórakoztató mozit láthattunk. Gareth Edwards filmje ha nem is tökéletes, nagyon élvezetes, izgalmas és látványos alkotás. Felicity Jones hiteles Jyn Erso karakterében és a film végi űrcsata kárpótolja az embert a hibákért.

5. Vaksötét - Don't Breathe

kritika avaksotet2.jpg

Fede Alvarez kőkemény thrillere hátborzongatóan izgalmas élményt nyújt Stephen Lang főszereplésével, egy érdekes történetbe csomagolva. Az idei év talán legizgalmasabb filmje komoly hatást tud gyakorolni az ember idegrendszerére, főleg ha a thriller- és horror kedvelő az illető. A Vaksötét egy nagyon jól kitalált sztori, mely elképesztően magas szinten tartja végig a feszültséget. A vak ember házába betörő fiatalok könnyű munkának gondolják a veterán öregember kirablását, ám az egész rémálommá válik számukra, amikor a rokkantnak tartott idős férfi meglepő kegyetlenséggel (és hatékonysággal) száll szembe velük. A film több meglepetést is tartogat a néző számára és egészen a zárójelenetig nem ereszti el egy pillanatra sem. Alvarez mozija azért emelkedik a 7 pontos alkotások fölé, mert mesterien kezeli a jelenetek hangulatvilágát és a feszültséget illetve elképesztő tudatossággal manipulálja a néző figyelmét. Egyszerre szurkolunk egyszer az egyik, másszor a másik félnek, miközben rettegünk és átéljük a menekülés izgalmát is. A film 7,5 ponttal listánk 5. helyét kapta.

 4. Érkezés - Arrival

kritika

erkezes.jpg

A Ted Chiang novellájából Denis Villeneuve által megrendezett Érkezés az idei év egyik legérdekesebb filmje és egyértelműen legjobb sci-fije lett. Különleges alkotás, mely lebilincseli a nézőt, miközben végig fenntartja kíváncsiságát is. A történet olyan témát boncolgat, mely szinte mindenkit érdekel: van e más értelmes életforma a világmindenségben és ha igen, akkor hogyan léphetünk majd kapcsolatba velük, ha egyszer ellátogatnak hozzánk? Amy Adams meggyőző hitelességgel alakítja a kommunikáció megvalósításán fáradozó nyelvészt (Dr. Louise Banks), aki mindent elkövet a furcsa, polipszerű lények szándékainak kiderítéséért. Bár ez végül nem sikerül, a film megragadja fantáziánkat és elgondolkodtat bennünket arról, hogy valóban az ember e a világmindenség legfejlettebb és legnagyszerűbb élőlénye. Jeremy Renner sikeresen szakad el az általa korábban megjelenített egyszerű akcióhősök színvonalától és méltó társa lesz Amy Adamsnek. 7,5 ponttal az Érkezés listánk 4. helyezettje.   

3. Kaliforniai álom - La La Land 

kritika

kalifornia.jpg

Az alig 31 éves Damien Chazelle - aki a 2014-es (3 Oscart bezsebelt) Whiplash megrendezésével egyszer már beírta magát a filmtörténelembe - szép és elvarázsoló filmmel lepte meg a mozirajongókat az év legutolsó napjaiban. A "La La Land" egy valóságos csoda elsősorban azért, mert egy szimpla sztorival egy új világot nyit meg előttünk. Egy olyan világot, melynek egyszerűségében naivitásában és zenei hangulatában úgy merülhetünk el, mint egy kellemes és különleges álomban. Bár Ryan Gosling nevéről legtöbbünknek a Szerelmünk lapjai ugrik be, Emma Stone pedig a Birdman -ben nyújtott alakításáért ragadt a memóriánkban a Kaliforniai álom után valószínűleg mindketten erről a moziról lesznek leginkább emlékezetesek. A rendező ügyesen jeleníti meg az 50-es évek Kaliforniáját, a jazz klubok füstös helyszíneit és a filmvilág után áhítozó kisemberek gondolatiságát. A történetben két egyszerű fiatal, egy jazz zongorista és egy színészi pálya után vágyakozó kávéházi pincérnő hétköznapi sztoriját kísérhetjük nyomon musical formájában, megkapó kivitelben. Listánkon 8,2 ponttal lett dobogós.

2. Éjszakai ragadozók

kritika

ejszakai_ragadozok.jpg

Tom Ford az év egyik leginkább vegyes fogadtatású és egyben legegyedibb filmjével, a dramatikus pszichothrillerként is aposztrofálható Éjszakai ragadozókkal alaposan meglepte a filmvilágot. Szinte senki nem számított arra, hogy egy második filmjét készítő - korábban inkább divattervezéssel foglalkozó - kezdő rendező ilyen szintű alkotással rukkoljon elő. Pedig ez történt. A film elképesztően sokrétű és mélységű konfliktusaival olyan kérdéseket boncolgat, melyekhez tapasztaltabb filmesek sem tudtak ennyi érzékletességgel hozzányúlni. Amy Adams újra hihetetlent alakít és Jake Gyllenhaal is újra beírja nevét a legtehetségesebb 30-as színészek közé. A történet felnőttként kezeli a nézőt és inkább gondolatokat ébreszt, mintsem szánkba rágná a megfejtésre szoruló kérdéseket. Hogy mit gondolunk a nemi szerepekről, a párkapcsolatokról, a múlttal való szembenézésről és a kiüresedésről ránk van bízva. A rendező "csupán" a elmélyedés atmoszféráját teremti meg számunkra 117 percben, megdöbbentő szuggesztivitással.

1. Mielőtt megismertelek -  Me Before You

kritika mielott_megismertelek.jpg

Talán meglepőnek és egyedinek számít, hogy nálunk éppen ez a film az első - annyi remek idei alkotás között - de ha az emberi érzések mélységét és valódiságát tesszük mérlegre, akkor véleményünk szerint ez a film adja a legtöbbet a nézőnek. Felkavaró, az élet és halál kérdéseit boncolgató, szerelmet, humort, drámát, romantikát és jóságot közvetítő, megható történet Thea Sharrock rendezésében. A főszereplők, Emilia Clarke és Sam Claflin óriásit alakítanak, sztorijuk és játékuk mélyen elgondolkodtatja az embert, mindarról, amit fontosnak hisz életében. Bár a film fogadtatása vegyes volt és sokan az egyszerű romantikus alkotások közé sorolták, valójában sokkal többet adott nekünk, mint előzetesen gondoltuk volna. Értékelésünk 8,5 pont, mely az idei filmek közt a legmagasabb. Listánk első helyére tettük, vállalva döntésünket. 

Nos, ennyi a lista. Kimaradt a Rendes fickók, A nagy dobás és a Toni Erdmann mert ezek nálunk nem ütik meg azt a szintet, hogy az első 10 -be kerüljenek. (A rendes fickókat minden jópofasága ellenére is legfeljebb zsenge közepesnek érezzük. Kritikánkban bővebben.) Viszont úgy gondoljuk listánk 10 filmje vállalható. De várjuk véleményeiteket! 

Mindenkinek jó pihenést kívánunk az év végi szabadság idejére és Sikerekben Gazdag Boldog Új Esztendőt!

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is!

filmworlds_logo.jpg

2016.12.26.(12:19)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmworlds.blog.hu/api/trackback/id/tr7712072399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nietzsche_ 2016.12.26. 13:06:59

Jó a lista, tetszik!
Én még bele tettem volna az Eddie, a sas -t, a Nagy Csobbanás -t és a Könyvelő -t mégpedig a Marvel filmek és a Zátony helyére!

Fortress 2016.12.27. 16:51:25

Idén a Filmtress külön listát is állít (már készülőben van). A mi TOP tízünkben teljesen más lesz a sorrend és két olyan film is helyet kap majd, ami itt nem szerepel. Coming soon :))))

Kyria 2016.12.27. 17:17:13

A Zátonyt pont tegnap láttam, nekem borzalmas volt, mind a történet, mind az alakítás vonatkozásában. A Mielőtt megismertelek c. filmmel nagyjából egyetértek, Claflin tényleg jó, míg ugyanezt Clarke-ról azért nem mondanám. Nagyon eltúlzott az arcjátéka és sokszor bizonytalanságot éreztem rajta. De maga a film elgondolkodtató, valóban nem csak egy szokásos szirup - a fő kérdést pedig, hogy ki melyik utat választotta volna, alighanem mindenki felteszi magának. A többit nem láttam, mondjuk képregényfilmeket nem is nézek. A friss bemutatottakból a Zsivány meg a Kaliforniai érdekel a legjobban, már csak azért is, mert nagyon eltérő vélemények láttak eddig napvilágot.

Nietzsche. 2016.12.27. 23:57:26

@Kyria: Igazából mi bajod a Zátonnyal? Iszonyú izgalmas és végig érdekes, hogy megússza e a csaj és ha igen, akkor hogyan! Nekem nagyon tetszett!

A Szövetségesek jobb helyezést érdemelne, mert nagyon klassz film. A Zsivány Egyes gyengécske lett, ha a Star Wars léptékkel nézzük. Ha sima egyszerű filmként akkor nem rossz!

Fortress_ 2016.12.28. 00:00:35

Szerintem a Creed - Apolló fia is ott van az első 10-ben! Jó kis film, Stallone megérdemelné.

2016.12.29. 10:21:05

"A Visszatérő és a Spotlight például bár megérdemelték volna listánkon az első 10 hely valamelyikét, nem vettük őket számításba, tekintve, hogy 2015-ben készültek (bemutatójuk Magyarországon "átcsúszott" 2016-ra).
Kimaradt a Rendes fickók, A nagy dobás"

itt szerintem kevertetek valamit, mert a nagy dobás is 2015-ös, a revenant viszont nem igazán, még az usában is csak 16-ban volt wide release, minden más országban is ebben az évben mutatták be, míg ugyanez nem igaz a big short-ra, szóval vagy mindkettő 15-ös, vagy a revenant a 16-os.

Fortress 2016.12.29. 10:23:30

@WiteNoir: Mindkettő 2015 -ös:
Visszatérő amerikai bemutató: 2015 december 25.
A nagy dobás amerikai bemutató: 2015 december 11.

2016.12.29. 17:07:19

@Fortress:

igen, ezt írtam én is
viszont kérdés, melyik milyen toplistán szerepeljen egy példa a jövőből

scorsese silence című filmje 2016-os. következésképpen a 16-os toplistán kellene hogy szerepeljen.
ámde mivel még az amerikai wide release is 17-es lesz, lényegében minden országban 17-ben mutatják be, ugyan milyen alapon tenné mondjuk egy magyar a 16-os toplistához???

vagy
spike jonze a nő 2013-as.
hol mutatták be 13-ban? pár amerikai városban.
hát ezek után én is a 14-es toplistához sorolnám, 13 -ban jószerével a kutya sem látta még, amerikai filmkritikusok meg pár nagyvárosi filmrajongó kivételével

Fortress 2016.12.29. 22:39:29

December 30, a Filmtress saját TOP 10 listájának megjelentetése!
süti beállítások módosítása