Lone Wolf kritika

2012 októbere óta, amikor a Skyfallt nézhettük a mozikban, egyre többen várták már a legújabb, 24. Bond-film megjelenését. Aztán 2015 novemberében végre megérkezett hozzánk a Spectre (A Fantom visszatér), és rögtön rekordokat döntő bevételeket ért el. Az érdeklődés óriási volt, hiszen a Skyfall 2012-ben, a Casino Royal pedig 2006-ban elég magasra tették a James Bond brand –el kapcsolatos mércét. Nagyjából fél millió szavazó döntése alapján (akiknek többsége az USA –ból szavazott) a Skyfall 7,8 pontot, a Casino Royal pedig kereken 8 csillagot gyűjtött be az Internet Movie Database voksolóitól. Ezek az imponálóan magas számok pedig azt sugallták, hogy a 24. rész talán még ezeknél is jobb lesz. Gondolhattuk mindezt már csak azért is, mert a Skyfallt is Sam Mendes rendezte (miközben a nagyot bukott Quantum csendjéhez szerencsére nem volt semmi köze), továbbá szintén Daniel Craiget választotta főszereplőjéül (és ezzel Craig már negyedszer lett Mr. Bond). Sokan hitték, hogy a Spectre túlszárnyalja majd a Skyfallt, sőt talán még a Casino Royalt is. … Nos, nem így lett. A 24. Bond produkció vacak 7 csillagot kapott (eddig 182 ezer voksolótól) és valószínűleg ez lejjebb is fog még menni az elkövetkező hónapokban, amikor a mű letölthető lesz mindenhol és a második hullámban újabb milliók fogják megnézni. [2019 augusztus 8-án 6,8 ponton áll, 355 ezer szavazat után, míg a legjobb Bond film, a Casino Royal 8,0 ponton.] Ráadásul a kritikusok is keményen fogalmaztak a világ filmes portáljain, tegyük hozzá: joggal. A Spectre ugyanis végtelenül unalmas alkotás. Összesen 148 perc lelkizés, kínlódás, szerencsétlenkedés.

A történet szimpla, az akciók végtelenül gyengék, a színészi alakítások mesterkéltek, a poénok hiányoznak, a szexualitás többnyire elveszik, a helyszínek kommerszek, a zene idegesítő. Így egy szuszra ennyi. Ha jobban megnézzük a részleteket, a mozgalmassággal kezdeném. Az ugyanis nincs a filmben. A Bond-művekben megszokott sodró lendület ugyanúgy sehol nincs, mint a 2008-as (Marc Forster rendezte) Quantum csendjében (ami egyébként jelenleg 6,7 pontig süllyedt). Lassú a tempó, nincsenek jó akciójelenetek, és bár Monica Bellucci még így 51 évesen is a világ legszebb női közé tartozik, a Craig és közte kialakuló 5-6 perces (szex)jelenet még egy viagrával felturbózott pornó-mániásban sem gerjeszt különösebb izgalmakat. A másik Bond-lány, Léa Seydoux sokkal fiatalabb ugyan (éppen 30) és ő is nagyon szép, ám valahogyan vele kapcsolatban sem jut túl magas fokra az erotika a filmvásznon. Craig bágyadt petyhüdtséggel indul a nemzetközi bűnhálózat feje (Christoph Waltz) elfogására és az MI6 –ot felszámolni készülő - az előbbi maffiavezérrel kapcsolatban álló - belső főember (Andrew Scott) lebuktatására. James Bond ezúttal enervált, minimális harcot felmutató, takarékra kapcsolt „üzemmódban” lelkizi végig a filmet. Nincsenek jól kidolgozott verekedős jelenetek, nincsenek grandiózus üldözések (földön, vízen, levegőben) és nincsenek akrobatikus épületmászások sem. Igazság szerint Craig meg sem izzad a film alatt.

A Bond filmek sajátosságait eddig a nagyszabású alapkonfliktusok (pl. a világ megmentése), a stílusosan elegáns Bond-megjelenés, a technikai kütyük érdekessége, a szép nők felvonultatása, a jól kidolgozott - igényes akciójelenetek sokasága és a csodálatos helyszínek adták. Ezekből a Spectre alig valamit ad a nézőknek. A Bond márka a Quantum csendje után most másodszor süllyedt egy szimpla krimi szintjére.

A Skyfallban ott volt Javier Bardem emlékezetes alakítása és a fordulatos cselekményfűzés, a Casino Royalban kaptunk színvonalas akciókat, élvezetes üldözési jeleneteket (és persze a gyönyörű Eva Green dekoltázsát), az utolsó Brosnan filmben (Halj meg máskor) pedig a jó zene mellett Halle Berry közkedveltté vált fürdőruhás snittjét. Ám a Spectrében nincs egyetlen igazán emlékezetes momentum sem. Eltűntek a Bond-világhoz köthető panelek, stílusjegyek és "fűszerezettség" is.

Azt mondhatjuk, hogy a Bond-stílus, a Bond-színvonal és a Bond-életérzés egyre inkább a feljövőben lévő Mission Impossible filmekben jelenik meg jobb minőségben és kivitelben. (A Bond-kultuszról szóló posztunkban bővebben szólunk a sítlusjegyekről.) A legújabb MI rész, a „Titkos nemzet” (Rogue Naion) például köröket ver a Spectrére (és nem csak pontszámban). Ebben a Mission Impossible részben valódi Bond minőség jelenik meg, bár Tom Cruise „tolmácsolásában”. (És hiába van az, hogy Craig egyébként jobb ebben a műfajban, mint Cruise, a forgatókönyv és rendezés lehúzzák a végeredményt.)

A Bond-filmek válságba kerültek. Egy fajta megújítási szándék érezhető ugyan a készítőkben, de hiányzik a minőség és az eredetiség hozzá. Reméljük a következő kísérletre visszatérnek majd a Casino Royal és mondjuk az „Aranyszem” fémjelezte színvonalhoz. Ellenkező esetben a brand végképp el fog tűnni a hétköznapi akciófilmek túlkínálatában. Értékelésünk 6,8, ami elsősorban Léa Seydoux szépségének, Christoph Waltz profizmusának és Craig néhány (nem túl sok) jelenetének szól (és annak az optimizmusnak, hogy az elkövetkező részek jobbak lesznek, megmentve a Bond-kultuszt.)

Értékelésünk: 6,8 / 10

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

2015.01.20. (21:00)