A 2013 –as Z világháborúról a leghitelesebb mondat kábé így hangozna: „a legjobb zombis film, amit valaha készítettek”. Bár Marc Forster korábban több iszonyúan gyenge filmet is rendezett (pl. Quantum csendje, Géppisztolyos prédikátor) ezúttal kifejezetten színvonalas munkát adott ki kezei közül. Bár rögtön tegyük hozzá: a „Z világháború” sikerében legalább ugyanakkora, ha nem nagyobb része volt Brad Pittnek, aki a lehető legjobb választásnak bizonyult Gerry Lane karakterére. A főhős ugyanis kulcsfigurája a történetnek, hiszen ő menti meg végül az egész emberiséget. Brad Pitt pedig úgy alakítja Lane –t, hogy valóban el hisszük neki: egy ENSZ –nek dolgozó, ex kommandós családapa, akinek találékonysága és megfigyelőkészsége messze átlag fölötti, tényleg ilyen volna a valóságban. Jó a történet, eredeti a forgatókönyv, vitriolos a rendezés, meggyőzőek az alakítások, színvonalas a látványvilág és még mondanivaló is akad.

Zombis kategóriában persze sok jó alkotás készült már, elég a Kaptár filmekre, Will Smith „Legenda vagyok –jára”, vagy a 28 nappal- és 28 héttel később művekre gondolnunk. Ám a felsoroltakra köröket ver a „World War Z”. Hogy mivel? Eredetiségével, hitelességével, fantáziájával, sodró lendületével, időnként felbukkanó humorával és a főszereplők játékával.

A történet szerint váratlanul bukkan fel Amerikában egy megdöbbentő járvány, melyet eleinte veszettségnek hívnak. A fertőzés élő-halott gyilkoló gépekké, vagyis zombikká teszi az embereket és villámgyorsan terjed. Hamar eléri a korábbi ENSZ alkalmazott, Gerry Lane és családja lakóhelyét is. Ám a fickó észnél van és megmenti gyermekeit illetve feleségét, majd összeköttetéseit felhasználva biztonságba is helyezi őket. Itt indul igazából a sztori: Lane elindul, hogy egy katonákból álló osztag tagjaként kinyomozza, honnan indult a járvány. Sikerrel jár és ráébred az egész betegség nyitjára.

A film látványvilága zseniális: megtalálja az érzékeny egyensúlyt a hitelesség és a rettegést kiváltó megjelenítések mértékletessége között. Magyarul a zombikat nem viszik túlzásba, csak éppen annyira, hogy átérezzük a félelem mélységeit. A film óvatosan adagolva még a humort is beveti itt-ott, de legnagyobb ütőkártyája mégis a hitelesség. Valahogyan érezzük: tényleg ilyen lehet az, amikor felfordul körülöttünk a világ és mindenhonnan veszély leselkedik ránk, miközben csak magunkra számíthatunk. A jeruzsálemi jelenet a székhez szegezi a nézőt és még pislogni is elfelejtünk, amikor a több ezer zombi mindent elsöprő támadását nézzük. Alighanem ez a történet egyik csúcspontja.

Az az igazság, hogy kevés izgalmasabb, lendületesebb és hihetőbb akciófilmet láttam a zombis témájú őrültségek kategóriájában, mint a „Z világháború”. Mert azért szögezzük le: bár az élő halottak kultusza majdnem egy idős az emberiséggel (és már az ősi mezopotámiai népeknél is előfordult) ez az egész zombi marhaság megdöbbentő jelenség a filmek világában. Gyermeki énünket izgatja a dolog, miközben felnőtt énünk pontosan érzi: hülyeség az egész. És mégis működik. Megnézzük, rettegünk, leköt bennünket. A World War Z pedig a legjobb ebben a műfajban.

Értékelésünk: 8.0 / 10