Lone Wolf kritika

Éppen 20 évvel az első, és mindent elsöprő sikerű Függetlenség napja (Independence Day) után, Roland Emmerich rendező újra nekifutott és elkészítette a második fejezetet is, cirka 200 millióból. Mivel az első rész 75 millió dollár volt, elmondható:, hogy Emmerich ezúttal tutira ment, és nagyot akart ”dobbantani”. Ebben azért nehezítette az a tény, hogy Will Smith csak 50 milláért vállalta az egészet. Hosszas viták után a filmkészítők azonban úgy döntöttek, hogy ezt a csillagászati összeget (mely az első rész teljes költségvetésének kétharmada lett volna) inkább a felturbózott látványvilágra költik el. Smith –t visszautasították tehát és inkább szerényebb gázsival is beérő, új szereplőket „hoztak” a történetbe. Így került a filmbe például Liam Hemsworth és Maika Monroe. Előbbire az éhezők viadalából, utóbbira a „Valami követ –ből” emlékezhetünk.

Sajnos csak 3D -ben tudtam megnézni (igazi moziélményt jelentő, hagyományos vetítések ma már csak elvétve fordulnak elő), de a moziból kijövet, egyfolytában az járt a fejembe: „vajon miért tipikusan 7-es a film, miközben az első rész, 1996-ban erős 9-es volt”? A válasz nem is olyan egyszerű, ugyanis ez az alkotás egészen jóra sikeredett. Nagyon látványos, nagyon mozgalmas és izgalomban sincs hiány. Akkor tehát? Nos, hosszabb gondolkodás után arra jutottam, hogy a Filmworlds öt szempont mentén összeállított filmértékelési rendszerét hívom segítségül: vagyis alaptörténet, színészi játék, rendezés, látványelemek, hitelesség. És rögtön meg lett a probléma. Az alaptörténet kicsit erőltetett, a színészi játékok jók, de nem kiemelkedőek, a rendezéssel nincs ugyan baj, de a látványelemek néha már túlzóak és a hitelesség-logika is hibádzik. Aztán persze ott van az is, hogy az első rész óriási sikere után a néző óhatatlanul is összehasonlít és nagyon magasra teszi az elvárásait.

Annak idején a Jeff Goldblum – Will Smith páros egyszerűen sziporkázó és lehengerlő volt. Két vagány: a visszafogott lángelme és a nagyszájú vadászpilóta, akik együtt megmentik a világot. Zseniális. Amellett: humoros, eredeti és utánozhatatlan. Na, ez most nem volt meg. A 2016-os új részben egyszerűen nem is akadt a filmben úgymond „központi páros”, ezt a magas labdát Emmerich sajnos nem ütötte le. Hemsworth és Jessie Usher közt mindössze egy jelenet akadt, ami esélyt adhatott valamiféle eredeti interakcióra, és aztán slussz. A két fickó később már nem is nagyon találkozott egymással. Pedig a poénos párbeszédek szerves részét képezték az első rész sikerének. Olyanok, mint a : „Hoppá,…. Na csináljuk újra, de ezúttal hoppá nélkül”, meg ”.. na, ilyen egy harmadik típusú pofon” stb. Ezekből nem kaptunk.

És persze kimaradt az az elcsépeltnek tűnő hatásvadász érzés is, amit bár a világért sem ismernénk el, de mégis libabőröztünk tőle annak idején a moziban, amikor Whitmore elnök (Bill Pullman) nagy, lelkesítő beszédében kijelentette, hogy soha nem győzhetnek le bennünket és ezután júlus 4, már nem amerikai ünnep lesz, hanem az emberiség ünnepe. "Nem tűnünk el némán a semmiben. Ha el kell vesznünk, harcban vesszünk el." Ez is kimaradt - a libabőrözéssel együtt - bár egy enervált kísérlet történt valami hasonlóra.

Ami a szereplőket illeti: Hemsworth jó volt. Nem kiemelkedő csak jó. (Bár a fél karom odaadnám, ha csak fele annyira jól nézhetnék ki, mint ő. Na jó ez túlzás. … Csak a kisújjam adnám.) A „valami követből” a kiscsaj, Maika Monroe nagyon kellemes látványt nyújtott a filmvásznon, de kábé ennyi. A többiek szinte semmit rendkívüli nem nyújtottak. Bill Pullman karaktere nagy sanszot kapott arra, hogy feljebb lökje a filmet, de végül kihagyta a lehetőséget a fickó. Ami rendkívüli a filmben az a látvány. Az a székhez szegezi a nézőt. Fantasztikus a technikai kivitelezés. Emmerich a színészekből és párbeszédekből kimaradt virtust a látványon próbálta behozni. És az a helyzet, hogy valóban jócskán hozzátett vele az egészhez. Ha ugyanis a látvány is gyenge lett volna, akkor az egész dolog lesüllyedt volna egy gyenge középkategóriába, kábé egy zsenge 5-ös szintjére. Bár van olyan filmes oldal, ahol így is nagyjából ott van. (És ez is érthető számomra.) Én azért hetesnek érzem a filmet, mert sokat dolgoztak vele és tényleg óriási élményt hozott, a megjelenítés.

Összességében az egyéniség és az egyediség hiányzott az egészből. Meg Will Smith és Goldblum kettőse, ami annyira feldobta az 1996-os első részt. És hiányzott a letisztult, egyszerű alaptörténet is. Mennyire erőltetett már, hogy egy virtuális idegen civilizáció csodagömbje segít nekünk a hódítók ellen? Hiányoztak az érzelmek, a szenvedély és a humor. Egy csipetnyit azért kaptunk belőle, de hol van ez a korábbi részhez képest. A legtöbb ami elmondható a Függetlenség napja kettőről, hogy egy látványos film, ami leköt 121 percre. Értékelés: az IMDb -n csak 5,8 -ra díjazták a szavazók, a MAFAB 77 pontra értékelte, minálunk pedig:

Értékelés: 7.0 / 10

Házi filmlistánk

A film MAFAB adatlapja itt érhető el

2016.06.26.(10:40)