Az inkább látványos akciófilmekkel ismertséget szerzett új-zélandi rendező, Taika Waititi a Thor: Ragnarök és egy kitűnő Mandalorian epizód elkészítése után tavaly egy egészen elképesztő drámát tett le az asztalra Jojo Nyuszi (Jojo Rabbit) címmel, melynek nem csak rendezője de forgatókönyvírója is ő maga lett (sőt az egyik karakter megszemélyesítője is). A film különlegessége az a finoman elegáns szarkazmus, mely fokozatosan vezeti rá nézőit a nácizmus groteszkségére és a 30-as évek Németországának szürreális képtelenségeire.

A cselekmény középpontjában egy alig 10 éves kisfiú, Jojo Betzler áll (Roman Griffin Davis), aki a háborút folytató Hitleri Németország akkoriban elterjedt tömegfelfogását követve Hitlerjugend tag és a nácizmus lelkes követője. Megtévesztett gyermek, mint sok milliónyi társa, akik csak mindenben meg akarnak felelni az uralkodó elvárásoknak. Jojo azonban valójában, legbelül jó gyerek, így az ellentétet egy képzelt baráttal oldja fel: folyton maga mellett látja Adolf Hitlert. A Führer, aki válságos perceiben mindig ott áll mellette, megértő beszélgetőtárs, aki bátorítja és segíti ha szükséges. Így van ez akkor is, amikor a Hitlerjugend táborban azt a feladatot kapja, hogy öljön meg egy nyulat és dobjon el egy kézigránátot. A nyulat ugyan képtelen megölni, de a gránátot elhajítja, csak éppen az egy fának csapódva visszapattan hozzá és megsebesíti. A robbanás örök életre sebeket hagy az arcán, de egyúttal bátorságáról is örök emléket állít.

Jojo édesanyja, Rosie (Scarlett Johansson) elfogadja kisfiát olyannak, amilyen, de ő maga gyűlöli a nácizmust. Mint később kiderül: nem éri be a gyűlölettel, titokban tenni is próbál valamit a nácizmus ellen (ami végül sajnos vesztét okozza). Közben azonban fiát szeretetben neveli és a háborús viszontagságok közben is mindennek a vicces oldalát keresi minden fiával töltött percében. Fordulatot hoz a pillanat, mikor Jojó rájön: édesanyja egy 17 éves zsidó lányt bújtat az emeleten, (korábban meghalt lánya legjobb barátnőjét). A csinos Elsa Korr (Thomasin McKenzie) a háború kirobbanása óta bujkál, de a harcok utolsó évében Rosie próbál gondoskodni róla. Esténként élelmet visz neki, beszélget vele és tartja benne a lelket. Jojo azonban csak a propagandából ismert zsidót látja a lányban, vagyis az ellenséget.

A film egyik különlegessége a 10 éves Jojo és a 17 éves Elsa kapcsolatának sajátos alakulása. Jojo kezdetben retteg a közellenségnek kikiáltott zsidó lánytól. Késsel, pajzzsal védekezik Elsával szemben de alulmarad a küzdelemben. Ugyanakkor rájön arra is, hogy nem árulhatja el Elsát, mert akkor édesanyja és ő is a hatóságok kezébe kerülnek (mint zsidókat bújtató kollaboránsok). Ennek ellenére minden nap felmegy Elsához beszélgetni (anyja előtt titokban tartva, hogy tud egyáltalán a lányról), mely alkalmakkor kifaggatja őt a zsidókról. A kisfiú fokozatosan ráébred arra, hogy a mindenki által gyűlölt zsidók ugyanolyan emberek, mint a németek. A félelemből így idővel érdeklődés, az érdeklődésből elfogadás, az elfogadásból pedig szeretet (sőt szerelem) lesz. Jojó megkedveli Elsát és életének nélkülözhetetlen részévé válik.

Ez a szeretet segíti át a kisfiút azon a traumán is, hogy a nácik kivégzik édesanyját. A tragédiát GESTAPO vizsgálat követi: a nácik nagy létszámban özönlik el a házat, melyet mindenestől átkutatnak. Elsa rejtekhelye és élete veszélybe kerül, ám a lány ügyes tervet eszel ki: önmagát a kisfiú maghalt nővérének, Ingének adja ki, aki korban és még külsőre is hasonlít rá. Az egyik német tiszt, Klenzendorf kapitány (Sam Rockwell) - aki korábban Jojo kiképzője volt a Hitlerjugend táborban - elkéri Elsa papírjait, de mikor észreveszi, hogy a lány rossz születési dátumot ad meg (nem emlékezve pontosan arra, hogy mikor született Inge, akinek kiadja magát), szemet huny a tévesztés felett. Klenzendorf egyébként a film egyik legszínesebb egyénisége: egyértelműen nácinak tűnik, ugyanakkor képes arra is, hogy humorral fogja fel a színjátékot, amire hazája kényszeríti. Később pedig kiderül róla, hogy emberséges, hiszen nem jelenti a GESTAPO embereinek, hogy Elsa nem jól tudja saját születési dátumát (és így valószínűleg nem is az, akinek mondja magát). A film végén Klenzendorf menti meg Jojót, amikor a Németországot és a várost elözönlő szövetséges katonák minden német egyenruhás felnőttes - gyermeket begyűjtenek. Az egyik kivégző-központba lökdösik Jojót is mivel egyenruhát visel, ám Klenzendorf leszedi róla ezt a zubbonyt és zsidó gyereknek nevezi (sőt le is köpi). Ezzel megmenti, hiszen a szövetséges katonák rögtön az utcára lökik (aki zsidó, az nem lehet náci ugyebár).

A Klenzendorf alakjában felfedezhető kettősség a film számos jelenetében felfedezhető: tetten érhető a náci rituálékat kísérő vidám zenében és abban, ahogyan Jojó illetve barátja, Yorki (Archie Yates) beszélgetnek az eseményekről (háborúról, zsidókról). A groteszk, szarkasztikus fekete-humor minden jelenetet áthat: leginkább Adolf Hitler megjelenéseiben feltűnő. A kisfiú képzeletében rendszeresen felbukkanó Führer egyszerre barát és mentségeket kereső társ. Feladata, hogy elviselhetővé tegye Jojó számára a valóságot. Aztán idővel már a kisfiú is felfedezi álságos, hazug jellemét és megszabadul tőle.

A Jojó Nyuszi egy többrétegű film: finoman vezet rá bennünket a fajgyűlölet nevetséges értelmetlenségére. A film egyik mondata mindent magába sűrít: amikor Jojó felakasztott embereket lát az utcán és megkérdi az anyját, hogy "mit tettek", Rosie ezt válaszolja neki: "ami tőlük telt". Fekete humor, szarkazmus, érdekes gondolatok nagyon finom árnyalásban tálalva, jól emészthető formában, emberséges náci tisztek és fasisztából zsidók megmentőjévé lett gyermekek jótetteiben kifejeződve.

Ajánljuk az elvontabb filmek kedvelőinek és mindazoknak, akik egy sajátosan új szemszögből is megnéznének egy háborúról és gyűlöletről sokat eláruló történetet, a zseniális Taika Waititi rendezésében. Értékelés: 80%

Köszönjük, hogy elolvastad! Ha tetszett, várunk FB oldalunkon is!