Deák Kristóf rövidfilmje - a "Mindenki" - az idei Oscar-gála nagy magyar sikerét hozta. Az alig 25 perces alkotás több szempontból is lenyűgöző, különleges és értékes munka, amiért teljesen megérdemelten emelhette magasba az arany szobrocskát február 27 -én a tehetséges fiatal rendező. De nézzük, miért is olyan különleges a film?

Maga a történet egyszerű, egy szálon futó, bonyodalmak nélküli sztori, mely nélkülözi a nagy fordulatokat (melyeket egyébként a műfaj jellege sem tenne könnyen lehetővé). Egyszerűsége letisztult történet-mesélést valósít meg, könnyen átélhető kivitelben. Ugyanakkor a konfliktus az első pillanatoktól szinte magától értetődően bontakozik ki, a néző percek alatt szembesül alapvető morális dilemmákkal. (Innentől spoileresen)

A tanárnő, Erika néni (Szamosi Zsófia) mindenáron akarja a gyermekkórus győzelmét, nem törődve a diákok érzelmeivel, az igazságtalanságokkal és azzal, hogy mindezt voltaképp csalással valósítja meg. Törtet, miközben érzéketlen, álságos, álszent és kegyetlen egyszerre. A hamiskásan éneklő kórustagokat inkább tátogásra kéri, ahelyett hogy foglalkozna felzárkózásukkal. Nem zavarja, hogy mit okoz ezzel a gyermekek lelkivilágában és nem érdekli a rombolás sem, amit ez megkülönböztetés gerjeszt a parányi szívekben. Az éneklést szívből szerető Zsófi (Gáspárfalvi Dorka) akit szintén tátogásra kér Erika néni (és arra, hogy erről senkinek se beszéljen), kezdetben nem érti mi folyik, majd barátnőjét beavatva ráébred: több gyermekkel is ugyanazt csinálja a tanárnő.

Innentől a diákok szembesülni kényszerülnek a felnőtt-világ képmutató, igazságtalan jellegével és azzal a ténnyel, hogy bizonyos emberek miközben szemünkbe mosolyognak, közben ránk taposva önös érdekeiket érvényesítik. A megdöbbentő az, hogy mindezt egy tanárnő példáján keresztül tanulják meg, egy olyan "szakember" kezei alatt, aki elvben a pedagógia-tudomány ismerője és a gyermeki lelkek gondozója is. A film befejezése zseniális: a gyerekek összefogva megleckéztetik a tanárnőt, beégetik a versenyen és rákényszerítik hogy megszégyenüljön saját módszerei miatt.

A film számtalan gondolatot ébreszt a nézőben, melyek legtöbbje messzire visz bennünket, (már ha szánunk rá elég időt, hogy elmélyedjünk bennük). Mennyi a felelősségünk - nekünk felnőtteknek és szülőknek - abban, hogy lélekben egészséges gyermekek nevelődjenek körülöttünk? Mennyire gyakori, hogy egy 10 éves fiatal felemelje szavát egy-egy az igazságtalanságot látva, mint ahogyan ezt Zsófi barátnője, Liza is teszi (Hais Dorottya). Mit tehetünk, hogy egyre több ilyen gyermek legyen? Hogyan kerülhető el, hogy társadalmunk szolgai, szervilis, megalkuvó emberekből álljon? Szimbolizálhatja e a képmutató karmester keze alatt éneklő osztály azt a világot, melyben orrunknál fogva vezet bennünket egy felsőbb hatalom? És végül: szentesítheti e önös cél a becstelen eszközt?

Jó kérdések, de egy személyes tanulságot helyébbvalónak érzek a film kapcsán: a gyermeki lélek behatásoktól mentes, születetten becsületes (bűnt nem ismerő) tisztasága az a tükör, melyet időről időre magunk elé tartva szembesülhetünk a mindennapokban tapasztalható képmutatással. Különösen szülőkként lenne fontos értékelnünk és kialakítanunk mindezt. Egyébként a történetben megismerhető tanár-típussal magam is találkoztam már és miközben egyszerre látom a két oldalt (szülőként + tanárként) mélyen elgondolkodtat  a sztori számtalan aspektusa.

Annyi "töltést" kaptam ettől a filmtől, amiért igenis köszönettel tartozom Deák Kristóf csapatának és szívből gratulálok az elismeréshez. Maximálisan megérdemelték!   

2017.03.09.(11:56)