Lone Wolf kritika
Február végén került a Netflix kínálatába Alex Garland sci-fi thrillere az Expedíció (Annihilation), mely Jeff Vander Meer "Déli végek" trilógiájának első regényét mutatja be megfilmesítve. Bár a Netflix miatt nem került a hazai mozikba, mégis nagy érdeklődés kísérte megjelenését. A várakozást részben maga a műfaji besorolás okozta, mivel még a kritikusok sem voltak biztosak abban, hogy hová is "tegyék" a filmet. (Az IMDb szerint kalandfilm, dráma és fantasy egyszerre, a Rotten Tomatoes pedig még kiegészíti a felsorolást az akció és sci-fi kitételekkel. De vannak filmes oldalak, ahol a horror meghatározás szerepel.) Szerintünk sci-fi thriller, ami csak a két órás játékidő végére lesz egyértelmű a néző számára.
De milyen film is az Annihilation? Ha az első benyomást próbáljuk megfogni, akkor az mondható el róla, hogy erőlködés egy nagyon egyszerű történet "művészi" és mélyenszántó beállításokkal való megjelenítéséért. Valóban "izzadtságszagú" Garland igyekezete arra vonatkozóan, hogy valamiféle fennkölt rejtelmességgel ruházza fel a VanderMeer -től átvett sztorit, de sajnos ez a mesterkéltség zavaróan nyilvánvaló a néző számára. Művi a karakterek ábrázolása, művi a környezet és szinte minden konfliktus megjelenítése is. De nézzük sorban.
Mivel ezt a filmet nincs értelme spoiler mentesen elemezni, a továbbiakban - a végkifejlet elárulás nélkül - de spoileresen folytatjuk.
Adott egy alapkonfliktus: a Földbe csapódik egy ismeretlen objektum (talán meteor), mely kialakít egy furcsa "buborékot" (valahol Floridában), mely folyamatosan növekszik és közben elpusztít (vagy eltüntet) mindent amit beleküldenek. Katonát, kutatót, embert, állatot, gépet. Másrészt adott egy házaspár, akiket közvetlenül érint a katasztrófa: egyikük (a férfi) katonaként tagja egy a különítménynek, melyet a furcsa buborékba küldenek, másikuk (a feleség) pedig biológusként kerül egy tudós-csoportba, melyet 1 évvel később irányítanak oda, tudományos tanulmányozás céljából. A férfi az egyetlen, aki visszatér a furcsa övezetből, ám betegen és haldokolva fekszik egy kórházi ágyon. A feleség pedig részben férje miatt is nagy elszántsággal készül az expedícióra, hogy kiderítse mi folyik a buborékban.
Már ezen a ponton vannak azonban problémák: például miért vár az emberiség három évet arra, hogy tudósokat küldjön egy alapvetően tudományos kérdéseket felvető és az egész bolygóra nézve fenyegető jelenség tanulmányozására? Másrészt: amikor végre elszánják magukat, hogy tudósokat küldjenek oda, miért épp fiatal, pályakezdőket, vagy legalábbis kevés tapasztalattal bíró "szakembereket", nem pedig sok évtizedes gyakorlattal bíró valódi kutatókat, a Föld legnagyobb koponyáit, tudósait menesztik az övezetbe? Pláne, hogy fenyegető a veszély, hiszen a Föld sorsa a tét. Aztán miért csupa magánéleti válsággal küszködő, lelkileg sérült, 20-as, 30-as nő van bevonva a küldetésbe? Egyáltalán mi a jelentősége annak, hogy CSAK nőkből áll a csapat?
Ami a karaktereket illeti: egyedül a biológus főszereplő, Léna (Natalie Portman) alakja tekinthető felépítettnek (úgy ahogy), mivel látjuk múltját, sikeres házasságát, ismerjük motivációit (segíteni akar férjén és végére akar járni a rejtélyeknek) és tudjuk róla, hogy korábban katona volt. Ám a többi karakter elnagyolt, logikátlan, felépítetlen. A férj (Oscar Isaac) örökké morcos (csak egyetlen jelenetben emberközeli), múltja, jelleme teljesen ismeretlen. A pszichológusnő (Jennifer Jason Leigh) aki az öt fős hölgykoszorút vezeti a buborékba, robotszerű, érzéketlen, fakó jelenség, aki mindent ugyanazon a hangon mond és az égvilágon semmi emberit nem mutat. Később kiderül róla, hogy rákos, de ezen túlmenően semmit nem tudunk meg róla.
A felépítetlen karakterek miatt a film párbeszédei unalmasak, egysíkúak és enerváltak, a cselekmény tempója pedig indokolatlanul lassú (mintha Villeneuve készítette volna). Ezek miatt a "fékező hatások" miatt az egész vontatott, melyet csak néha szakít meg néhány mozgalmas jelenet. Összesen 4 scene rázza fel a nézőt: először egy krokodil támadása, kétszer egy furcsa medve-farkas keverék megjelenése és egy horror-jelenet, amit a kamerán néznek meg a hölgyek (az előző expedíció tagjairól).
A logikátlanságok is zavaróak: az expedíció tagjai száz kilométeres gyaloglásra készülve mennek a buborékba, ám eszükbe sem jut járműveket használni, inkább menetelnek napokig értelmetlenül, a rejtélyek fő helyszínének gondolt világítótorony felé. A film ugrál az időben, néha vissza-vissza idézve a főszereplő hölgy korábbi életének egy-egy jelenetét, ám ezekkel semmit nem hozzátéve az események alakulásához.
Közben zavaró az egész kiszámíthatósága is: a kezdetektől tudható ugyanis, hogy valószínűleg idegen civilizáció okozza a jelenséget és miattuk van annyi furcsa mutáció a buborékban rekedt állat- és növényvilág tagjainál. Így szinte unalomba fulladtan várja már a néző, (kábé a film felétől) hogy ugyan mikor találkoznak már végre az idegenekkel. Az expedíció tagjait megölik a mutáns állatok, bár az egyikük halála tökéletesen érthetetlen és logikátlan (besétál az erdőbe és annyi).
A végén összeáll persze a kép (meglepetések nélkül): idegenek küldték a Földre a buborékot, hogy az genetikailag (DNS szintjén) lemásolja az itt vegetáló élőlényeket, de hibásan és így beteg, életképtelen másolatokat (mutánsokat) teremtve pusztítsa el a földi életet. Aztán némi képzavar következik: a biológusnő visszatér a buborékból, de amikor kikérdezik a történtekről, nem azt mondja, ami nyilvánvaló, hanem mentegeti az idegeneket. Szerinte ugyanis nem ártani érkeztek. Persze a csattanó megmagyarázza, miért vélekedik így és ez a film egyetlen értékelhető fordulata. Bár a buborék megsemmisíti önmagát, az utolsó meglepetés szavatolja a folytatás lehetőségét.
Az Expedíció egy nem túl nagy gonddal elkészített, műanyag thriller, némi sci-fi hatással, vontatott rendezésben, minimálisnál is kisebb színész-teljesítményekkel. Csak a sci-fire nagyon kiéhezett filmrajongóknak merjük ajánlani.
Értékelésünk: 4,5 / 10
Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is!
A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található
2018.03.21.12:05