Itt a téli szünet diákoknak, tanároknak és a táli szabadság mindazoknak, akik "megtakarítottak" pár napot az év végére. Ilyenkor jön az örök kérdés: mit nézzünk a TV -ben? Persze nyilván ott van a milliónyi csatorna kínálata, de lehetünk azért kicsit kreatívabbak is és a kalandor szellem "nevében" kipróbálhatunk olyan filmalkotásokat is, melyeket annak idején kihagytunk. Ha pedig a választásunkból még kicsit tanulni is lehet "tue in one" akkor eleve csak nyerhetünk egy régebbi film kipróbálásával. Ennek szellemében most a "Bukás" című német filmet szeretnénk nektek ajánlani.

A bukás egy 2004-ben készült színes, feliratos, 155 perc hosszúságú német háborús filmdráma, mely a második világháborút kirobbantó náci vezér és német kancellár Adolf Hitler életének utolsó 10 napját mutatja be, az 1945 április 20 és április 30 közti időszakot feldolgozva. A film Hitler egyik titkárnője, Traudl Junge (1920-2002) visszaemlékezése, és a következő két könyv alapján jött létre: Joachim Fest: Inside Hitler's Bunker; Traudl Junge, Melissa Müller: Hitler's Last Days: An Eye-Witness Account

A film adatai:

Rendező: Oliver Hirschbiegel; Producer: Bernd Eichinger; Forgatókönyvíró: Bernd Eichinger Főszerepben: Bruno Ganz és Alexandra Maria Lara; Zene: Stephan Zacharias; Operatőr: Rainer Klausmann; Vágó: Hans Funck; Gyártó: Constantin Film. (Költségvetés: 13,5 mill.euro, bevétel: 92,2 millió $) IMDb adatlap, Európai Filmdij 2004.

A téma:

A film olyan témát dolgoz fel, amely mindenkit érdekel: a rettegett náci vezér, Adolf Hitler mindennapjait, közvetlenül halála előtt. (Életrajza: ITT) Csakhogy a történetet ezúttal a németek dolgozták fel, és így egészen új szemszögből tárja elénk a német kancellár karakterét: megjelenik Hitler emberi arca is, félelmeivel, gyengeségeivel együtt. A film bepillantást enged Hitler közvetlen környezetének mindennapjaiba, a bunker titokzatos világába. Mindezt objektíven, a szokásos korábbi megközelítések elfogultsága nélkül, vagyis mellőzve a nácik démonizálását.

A film legelején a 82 éves Traudl Junge szól a nézőkhöz, és mondja el: hibáztatja önmagát, amiért gyermeki naivitással elvállalta annak idején, hogy a Führer titkárnője legyen. A rövid bejátszás kétségtelenül hitelessé teszi a filmet, hiszen szemtől szemben láthatjuk azt a személyt, aki valóban ott volt abban a bizonyos bunkerban, azokon a bizonyos napokon, Adolf Hitler közvetlen környezetében.

A történet egy 1942 novemberére visszatekintő bejátszással kezdődik, melyben Hitler Kelet-poroszországi főhadiszállásán, Rastenburgban vagyunk. A németek ekkor még sikereik tetőpontján állnak, a háború nagy fordulópontjának tekintett sztálingrádi csata már zajlik ugyan, de a hatalmas német vereség még nem következett be. A bejátszásban épp éjszaka van, és az erdős területen német hölgyek kis csoportja tart egy jól őrzött épület felé. A nőket Heinz Linge SS-Sturmbannführer (őrnagy), Hitler inasa fogadja. Beszéde barátságos és emberi. Első mondatai azonnal megnyugtatják a hölgyeket, akik mint kiderül a Füher elé kívánnak járulni egy titkárnői kiválasztás kapcsán. A nők arról érdeklődnek, hogy hogyan üdvözöljék Hitlert. Linge válasza egyszerre mulatságos és közvetlen: „A karlendítéstől azt hiszem, ezúttal eltekinthetünk, a Führer végül is nem új katonát, hanem új titkárnőt keres.”

A furcsa párbeszéd Linge és a titkárnő jelöltek közt azonnal biztosítja a nézőket: ez a film nem a nácikkal és Hitlerrel szembeni szokványos megközelítés lesz, melyben a német SS katonák arctalan szörnyek vagy robotok.

A bejátszás következő nagy pillanata az, amikor belép a helyiségbe Adolf Hitler. (A nézőben ekkor tudatosul, hogy a 63 éves Bruno Ganz svájci színész a filmtörténet addigi legjobb Hitler hasonmása.) A Führer első mondata a lehető legemberibb: „Szeretném megköszönni hölgyeim, hogy késő éjszaka idejöttek. Háború idején sajnos nem magunk szabjuk meg időbeosztásunkat.” Ezt követően megkezdődik a titkárnői kiválasztás, melynek során Hitler végül Traudl Jungét jelöli meg új titkárnőjeként. A felvételi vizsga során az alig 22 éves hölgy elakad a gépeléssel, így Hitler is kénytelen abbahagyni a diktálást. Észreveszi a lány zavarát, de elnézően mosolyog: „Amondó vagyok, próbáljuk meg mégegyszer.” A felvétel sikeressége nagyrészt a leányzó müncheni származásának, mintsem gépelésI tálentumának köszönhető. Kiderül: Hitler számára München a legkedvesebb német város, hiszen itt indul pályája is.

A történet és a kritikák

A film igazából csak mindezek után kezdődik, amikor az új jelenetben már 1945 április 20-át írunk, vagyis Hitler öngyilkossága előtt vagyunk 10 nappal. Berlin utcáit tüzérségi tűz pusztítja, jelezve, hogy a német főváros 17 napos ostroma már javában tart, sőt negyedik napjánál járunk. A háború a németek számára már nyilvánvalóan elveszett. A szovjet hadsereg mindenütt Berlin ostromolja, a város körülzárása csak napok kérdése. Hitler már nem ugyanaz az ember: megtört, összeroppant megöregedett. Itt következik az első kritika: a korabeli beszámolók alapján kijelenthetjük a Führer 1942 és 1945 közt valóban összetört. A szemtanúk vallomása szerint külseje, tartása ekkorra már nagyon megváltozott, kézremegése, beszéde, merev arcjátéka pedig elárulták: alig 2 év alatt összeroppant öregemberré vált. Sajnos azonban a filmben ennek kevés nyomát láthatjuk. Bruno Ganz ugyanúgy néz ki, mint az 1942 –ben játszódó előzetesben.

A Führer dühöng, amiért Berlin belvárosát tüzérségi tűz éri. A jelenség még új a számára, hiszen korábban csak az ellenséges légierő tudta elérni a fővárost, az orosz ágyúk túl távol voltak még szeretett városától. Telefonon hívja a frontvonalban állomásozó Koller tábornokot, aki higgadtan közli vele: az oroszok 12 kilométerre állomásoznak Berlin központjától. Itt következik a második hiba: a tiszt miközben Hitlerre társalog, békésen cigarettázgat. Ez a fajta lazaság – főleg a Führerrel szemben – soha nem jellemezte a német katonákat. Az alacsonyabb rangú tisztek eldobtak mindent, ha felettesükkel beszéltek, és a magas rangúak is remegtek a vezérkari tisztek, és a legfelsőbb SS vezetők előtt. Hitlertől pedig pláne mindenki rettegett egészen haláláig, hisz még utolsó napjaiban is hozott halálos ítéleteket. Még amikor telefonon beszélt is valakivel, az illető vigyázban állt és alig bírta elfojtani hangja remegését.

A következő jelenet: Hitler születésnapi összejövetele. Jelen vannak a náci Németország legfontosabb vezetői: Göring, Goebbels, Bormann, Himmler. Utóbbi csendben felveti a Führer előtt: távoznia kell a körülzárás szélén álló berlinből. Hitler válasza színpadias, de azért elárulja azt is, hogy tisztában van helyzetével: „Berlinben maradok, itt kell döntést hoznom, vagy elbuknom.” A következő pillanatban Albert Speerhez, a birodalom fegyverkezési miniszteréhez, és bizalmasához fordul, majd megkérdezi: „Speer maga mit gondol?”. A válaszban benne van Hitler helyzetének lényege, a film legfőbb üzenete: „Szerintem a színpadon kell állnia, amikor lemegy a függöny.” Nem tudni biztosan valóban elhangzott e Speer szájából az említett mondat, de ha igen, úgy a miniszter helyzetfelismerő képességét, intelligenciáját és irodalmi érzékét valóban csak a legmagasabb szintű dicséretek illethetik. A következő jelenetben már a Kancellária alatti Führer bunkerban vagyunk. A hadsereg legfőbb vezető állják körül Hitler térképasztalát. Jelen van Keitel, Jodl, Krebs, Burgdorf, Göring, Goebbels, valamint néhány kisebb rangú tábornok. A megbeszélésre késve érkezik Wilhelm Mohnke, akit a Führer azonnal kinevez a kormányzati negyed védelmi parancsnokának. Később ő lesz az a német katonatiszt aki az utolsó töltényig harcolva vezeti a végső német rohamokat és Hitler halála után szinte utolsóként teszi le a fegyvert.

Érdekes Helmut Weidling tábornok története is. A frontvonalban állomásozva védelmezi Berlint, ám váratlanul a Führer bunkerjába rendelik, mert az a vád éri, hogy a parancs ellenére hátrál egységeivel. Visszavonulása miatt elrendelik agyonlövését. A magas rangú tiszt elindul a bunkerba, így a nézők végigkísérhetik útját, melynek során láthatjuk a bunker bejáratát, folyosóit, helyiségeit. Végül Burdorf és Krebs tábornokok elé kerül, ahol elmagyarázza: a vád tévedésen alapszik. Hitler elé vezetik, és Weidling kivágja magát. A Führer viszavonja a kivégzési parancsot és azonnal kinevezi Berlin városparancsnokának. Mindezt a tábornok a kihallgatás után Keiteltől tudja meg. Válasza kiválóan bemutatja az utolsó napok ironikus helyzetét, és a végsőkig kimerült német tábornokok lelkiállapotát: „Kinevezett parancsnoknak, pedig jobb lett volna, ha agyonlövet, akkor nem kéne viselnem ezt a keresztet.”

1945 április 23-án tehát Weidling lett a német főváros védelmének katonai parancsnoka. A tábornok azonban nagyon rövid ideig töltötte be a „megtisztelő” beosztást, mivel 10 nappal kinevezése után, 1945 május 2-án, Hitler halála után két nappal ő jelenti majd be Berlin kapitulációját.

Weidling kinevezése után a hadsereg bunkerben lévő vezetői közül hárman kötetlen beszélgetést folytatva egymás közti esélylatolgatásban kezdenek. Wilhelm Burgdorf a hadsereg személyzeti vezetője, Hans Krebs a szárazföldi erők vezérkari főnöke (OKH) és Weidling egyértelműen kijelentik: Berlin és Németország utolsó esélye három tábornok kezében van: Félix Steiner SS-Obergruppenführer (a 11.hadsereg maradványaiból álló egység parancsnoka, mely valójában egy 1,5 hadtestnyi haderőt jelentett), Theodore Busse gyalogsági tábornok (9. hadsereg parancsnoka) és Walther Wenck (12. hadsereg parancsnoka). Közülük Steiner kapott közvetlen parancsot Hitlertől egy öngyilkos ellentámadási akcióra, ennek sikerén múlik minden.

Amikor a következő jelenetben Hitler egy vezérkari megbeszélésen értesül arról, hogy az utolsó reményének tekintett akció meghiúsult, - mivel Félix Steiner tábornok nem indította el támadását - dührohamban tör ki. Mindenkit kiküld a helyiségből csak a hadsereg négy vezetője marad (Keitel, Jodl, Krebs, Burgdorf) illetve Bormann és Goebbels. A kiküldött tisztek a folyosón maradnak, és mindent hallanak az elkövetkezőkből. A Führer kirohanásában a katasztrófáért a tábornoki kart okolja, mely nem hajtja végre parancsait. Őrült ordibálása során kijelenti: a katonai akadémián a tisztek, csak azt tanulják meg, hogy hogyan kell késsel-villával enni. Ő, aki nem járt akadémiára, viszont egymaga meghódított egész Európát. (Mint tudjuk Hitler az első világháborúban tizedes volt csupán.) Hitler arra is kitér, hogy jobb lett volna ha ő is azt teszi annak idején mint Sztálin és kivégezteti a magas rangú tiszteket. A kirohanás során hangzik el először Hitler szájából:

„Vége, a háborút elvesztettük. De ha azt hiszik emiatt elhagyom Berlint, akkor tévednek. Inkább golyót repítek a fejembe … maguk pedig csináljanak amit akarnak.”

Hitler nyilvánvaló összeomlása, majd elvonulása után a folyosón tolongó tisztek a helyzetről vitáznak. Közben Hermann Fegelein SS-tábornok (Éva Braun testvérének férje) felveti: talán át kellene venniük az irányítást, és a megadásról kéne tárgyalniuk. A kijelentést hangos felháborodás követi, és Krebs kijelenti: a Führer helyét senki nem veheti át. Itt a harmadik kritika: a magas ás alacsonyabb rangú tisztek egymás közt nyilvánosan, sohasem merték kritizálni Hitlert. A jelenet a valóságban valószínűleg nem így folyhatott le. A „szentségtörő” Fegeleint egyébként később parancsmegtagadásért ki is végezteti Hitler, annak dacára, hogy gyakorlatilag a sógoráról van szó.

A későbbiekben – az utolsó 5 napban – Hitleren felváltva mutatkoznak a józanság és az őrültség jelei: egyszer józanul megtárgyalja Éva Braunnal, hogy milyen módon lesz majd célszerű végrehajtani az öngyilkosságot, máskor meg amikor Keitelt északra küldi Dönitzhez, kijelenti: ha Berlinben „elrendezi a dolgokat” gondoskodik arról, hogy Németország visszaszerezze az elveszett olajmezőket. A film utolsó harmadában kerül sor az árulások bemutatására. Először Hermann Göring árulása következik, aki táviratban értesíti Hitlert: mivel Berlint az oroszok elvágták, és így a Führer elvesztette cselekvési szabadságát, átveszi a hatalmat. Hitleren újabb dühkitörés lesz úrrá, és azonnal leváltja Göringet. Később április 29-én kelt politikai végrendeletében kizárja a pártból, és elrendeli letartóztatását is. (Természetesen ennek már semmi jelentősége nem lesz.) Később Himmler árulása mégjobban megviseli.  Amikor megtudja, hogy Lübeckben Bernadotte grófon keresztül tárgyalásokat folytatott a nyugattal,újra erőt vesz rajta egy dühroham. Közben felkeresi Albert Speer, akivel négyszemközti beszélgetést folytat, és ezen a Führer egy fontos kijelentés tesz: „Az egyetlen amire valóban büszke lehetek, hogy nyílt sisakkal harcoltam a zsidók ellen.”

Legvégső napjaiban, halála előtt 36 órával feleségül veszi Éva Braunt, ezzel törvényesíti a 23 évvel fiatalabb nőve 16 éve folytatott sajátságos viszonyt.

Öngyilkosságok:

Hitler utolsó napján még egyszer kapcsolatba lép katonáival Wilhelm Mohnke tábornokon keresztül, aki közli vele: az oroszok pár száz méterre állomásoznak a kancelláriától így talán 20 órát tudják még visszatartani őket. (Valójában 39 óra is eltelik, amikor május 2-án reggel 6-kor Weidling kapitulál és az első orosz katonák belépnek a kancellária épületébe.)

A filmben Hitler utolsó napjának krónikája és öngyilkossági jelenete történethűnek bizonyul. A Führer 1945. április 30-án délelőtt még egy utolsó vezérkari megbeszélést tartott. Itt olvasták fel számára Keitel táviratát, melyből megtudta: a Berlint védelmező 12. hadsereget bekerítették az oroszok. Az értekezletről távozva azonnal beszélt Günschével (hűséges adjutánsával, testőrével) és közölte vele: még aznap öngyilkos lesz. Megeskedte arra, hogy miután meghalt gondoskodni fog földi maradványainak megsemmisítéséről. A 28 éves testőr azonnal intézkedett is, és Hitler sofőrjétől telefonon rendelt 200 liter benzint. A Günschéval való beszélgetés után megebédelt (titkárnői és szakácsnője társaságában), majd felsorakoztatta a folyosón a bunker "lakóit", a főtiszteket és a személyzetet, és sorra ellépdelve előttük, mindenkitől elbúcsúzott. Ezt követően délután 15 óra körül feleségével Éva Braunnal együtt bezárkózott a bunkar legbelső szobájába. Pár percel később Goebbels felesége sírásban tört ki, és kihívatta a Führert, hogy még utoljára könyörögjön neki: hagyja el Berlint, meneküljön el a bunkerból. Hitler érzéketlen maradt az asszony térdreborulásától, és visszament a helyiségbe. Közben a szomszédos szobában Goebbels, Bormann, Burgdorf, Krebs és Hewel csendben várták a Führer halálát.

Az öngyilkosság részleteit a film nem mutatja, de tudjuk: Hitler és a 36 órával korábban általa elvett Éva Braun a kanapén egymás mellett ülve lettek öngyilkosok. Hitler április 30-án 15 óra 20 perckor az életét azzal a Walther PPK 7,65 mm-es pisztollyal oltotta ki (főbelövéssel) amit már hetek óta mindig magánál tartott, ám minden eshetőségre felkészülve még a ciánkapszulára is ráharapott. A pisztolylövések után Günsche lépett először a helyiségbe, majd becsukta az ajtót, és kissé szinpadiasan bejelentette a bunker lakóinak: "a Führer meghalt!" A holtesteket Ottó Günsche SS alezredes vitte fel a kancellária udvarára, ahol a bejárat közelében egy bombatölcsérben megkezdte azok elégetését. A lángok fellobbanása közben a jelenlévő tisztek náci karlendítéssel búcsúztak vezérüktől.

A Hitler halála utáni események

A film érdekes és dícséretes módon nem ér véget Hitler halálával. A Führer távoztával a hatalom Goebbels kezébe kerül, aki egyetlen napra Németország kancellárja lehet. Közben Krebs egy utolsó kísérletként követségbe megy az oroszokhoz, hogy fegyverszünetről tárgyaljon, ám hiába a folyákony orosztudás, Zsukov csak a feltétel nélküli megadást hajlandó elfogadni, erről pedig Goebbels hallani sem akar. Eldönti: ő is öngyilkos lesz. Feleségével együtt meggyilkolja hat gyermekét, majd a bunker előtt mellbe lövi feleségét, is és ezt követően kioltja saját életét. (Az ő tetemét is elégetik, de ez a művelet korántsem lesz olyan sikeres mint Hitleré, mivel a tetemek később is felismerhetőek lesznek.) Goebbels halála után felgyorsulnak az események: a bunker személyzete több részletben távozik a kancelláriából, míg Burgdorf és Krebs a maradás és az öngyilkosság mellett döntenek. Az első távozó csapatot Wilhelm Mohnke SS-Brigadeführer vezeti a kancellária pincerendszeréhez tartozó földalatti tűzoltó garázsából fel, a Wilhelmstresséra.

A távozók egész éjszaka menetelnek, majd másnap, május 2-án a Schultheis-Patzenhofer sörgyár több száz fős menekültjeihez csatlakoznak. Ez az utolsó védelmi volnal, mondhatni az utolsó olyan pont Berlinben, ahová a mindenhonnan menekülő német katonák még visszavonulhatnak. A bunkerból távozók más csoportjai kevésbé szerencsések: egyeseket az oroszok tűz alá vesznek és megölnek, mások, mint Martin Bormann és Ludwig Stumpfegger rossz irányba menekülnek és inkább öngyilkosok lesznek. Közben Berlin katonai parancsnoka önállósítja magát, és önhatalmúleg a kapituláció mellett döntve 1945 május 2-án reggel 6-kor megadja magát,. Néhány órával később rádión és hangosbemondón bejelenti: Berlin letszi a fegyvert az orosz csapatok előtt. Valójában nem minden berlini német katonai egység követi parancsait, és még 5 napon keresztül maradnak ellenálló "fészkek". Ilyen az említett sörgyár is, melyet május 7-én zárnak körül az oroszok. A film az utolsó német egységek körülzárását jelentősen idealizálja, ez mondhatni a negyedik kritikánk! A filmben a német tisztek egy része a megadás mellett dönt, egy részük pedig még mindig harcolni akar: "mi SS tisztek vagyunk, nem élhetjük túl a Führert!" hangzik el egy fiatal katona szájából. A harcosabb kedvűek - köztük Mohnke és Günsche is - elbarikádozzák magukat a sörgyár egyes részein, hogy az utolsó töltényig harcoljanak. (Pontosabban a tervük az, hogy ha betörnek az oroszok, akkor kilövik rájuk a táraikat, majd az utolsó golyót saját fejükbe lövik.) Ám közben megérkezik a hír: május 7-én Németország kapitulált!

Az utolsó napok eseményei minden bizonnyal nem így zajlottak: Mohnket ugyan valóban a sörgyár pincéjében fogták el 12 tiszttársával együtt, de a gyár többi részén bujkáló német katonák a hősies szólamok helyett inkább alkoholba folytották érzelmeiket, és elfogásuk pillanatában részegen vedeltek. (Egyes források arról is szólnak, hogy a sörgyár egyes irodáiban az oda menekült katonatisztek és nők parázna orgiákat tartottak. Erről lásd: Robin Cross: A sas bukása. A harmadik birodalom utolsó napjai. Alexandra Kiadó, 1996) Mohnkét és társait először Csujkov főhadiszállására vitték, majd pár nappal később a moszkvai Ljubjanka börtönbe kerültek.

A 17 napon keresztül zajló berlini csatában, 1945 április 16 és május 2 közt összesen 305 ezer orosz katona esett el, és nagyjából majdnem ugyanennyi német. Így Berlin összes áldozatainak száma félmillió fölötti. A film végén a történet 18 szereplőjének sorsát láthatjuk feliratos formában:

• Gerda Christian (titkárnő): Megmenekült az orosz fogságból, 1997-ben halt meg. (52 évvel élte túl Hitlert)
• dr. Ernst-Günther Schenk (orvos): A fogságból 1953-ban szabadult, 1998-ban halt meg (53 évvel élte túl Hitlert)
• Wilhelm Mohnke (SS tábornok): 1955-ben szabadult, 2001-ben halt meg (56 évvel élte túl Hitlert)
• Werner Haare (orvos): Még 1945-ben meghalt orosz fogságban (pár nappal élte túl Hitlert)
• Otto Günsche (Hitler testtőre): 1956-ban szabadult, 2003-ban halt meg (58 évvel élte túl Hitlert)
• Hanna Reitsch: 1979-ben halt meg (34 évvel élte túl Hitlert)
• Robert Ritter von Greim (tábornok): 1945 május 24-én halt meg, öngyilkos lett Salzburgban
• Heinz Linge (Hitler inasa): 1955-ben szabadult, 1980-ban halt meg Brémában. (35 évvel élte túl Hitlert)
• Constanze Manziarly (szakácsnő): Menekülés közben eltűnt
• Albert Speer (miniszter): A nürnbergi perben 20 évre ítélték. A büntetése letöltése után, 1966ban szabadult, 1981-ben halt meg Londonban (36 évvel élte túl Hitlert)
• Keitel és Jodl tábornokok: Nürnbergben halálra ítélték és kivégezték őket
• Göring marsall: Nürnbergben halálra ítélték, de kivégzése előtt öngyilkos lett
• Heinrich Himmler (az SS vezére): Heinrich Hetzinger őrmesterként bújkált 1945 május 7 és 21 közt, de Hamburg-Bréma közt elfogták. Letartóztatása alatt öngyilkos lett (kihallgatása közben)
• Martin Bormann és Stumpfegger: 1945 május 2-án öngyilkosok lettek
• Rochus Misch (a bunker rádiósa): 1955-ben szabadult, majd Berlinben élt, 2013-ban hunyt el.
• Traudl Junge: a háború után titkárnőként dolgozott Münchenben. 2002-ben halt meg (57 évvel élte túl Hitlert)

A film végső zárása: Traudl Junge szavaival ér véget a film! "A fiatalság nem mentség semmire."

• A film fő pozitívuma: egyrészt szakít a hagyományos, démonizált Hitler-képpel és reálisan mutatja a be a Führert, másrészt bepillantást enged a háború utolsó napjainak viszonyaiba Hitler környezetében.
• A film fő negatívuma: kisebb, apróbb hibák a német vezetők, tábornokok közti nexust illetően.

Értékelésünk: 10 / 9

Facebook közösségünk és Twitter csoportunk