Lone Wolf kritika
Hosszú ideje adósok vagyunk ennek a filmnek az elemzésével. Most, az új Bourne film megjelenése kapcsán és legutóbbi posztunkhoz kötődve melyben a Bourne – Bond – Hunt filmeket állítottuk párhuzamba, alkalom nyílott végre a Kéjjel-nappal (Knight and Day) jellemzésére is. Személy szerint legalább tízszer láttam és bevallom nem tudtam megunni. Pedig önmagában véve nem egy nagy ívű és nagy mondanivalójú alkotásról van szó. Sem az Oscarnak, sem az évszázad (vagy évtized) filmje címnek nem várományosa, és mélyen szántó gondolataink sem születnek, ha megnézzük. Mégis zseniális, mégis szórakoztató és mégis különleges.
Ám, ha megkérdeznék: miért olyan jó, nehezen tudnék rá válaszolni. (Ez mondjuk általában a legjobb dolgokra igaz.) Mindenesetre tényleg jó, és az ember ezért a filmért sok mindent megbocsát Tom Cruise –nak. (Van mit.) De nézzük is a tényeket.
A filmet 2010-ben készítette (rendezte) a Tom Cruis –zal majdnem épp egyidős, jelenleg 52 éves James Mangold. Neve hallatán az ember vakargatja a fejét: ki is ez a fószer? Aztán beugrik: ő csinálta a 2001-ben a „Kate és Leopold” című filmet, amit lehetetlen volt nem szeretni, mert annyira jó az is. Szóval tehetséges a pasas, még ha csak vígjátékokban is nyilvánul meg tehetsége. (Egyébként Mangold nevéhez „írható” az Azonosság, a Copland, a Farkas és a „Börtönvonat Yumába” is.) A Kéjjel-nappal megrendezésekor sziporkázott és szinte minden húzása bejött. (Van ilyen.) A film három leglényegesebb főszereplője: Tom Cruise, Cameron Diaz és az undok fejű Peter Sarsgaard (Jake Gyllenhaal sógora). Mindhárman nagyon jók a filmben és tökéletesen hozzák karaktereiket. Filmelőzetes
Ha spolier-mentesen kéne írnom konkrétumokat a filmről (mely önmagában is antagonisztikus kísérlet), azzal kezdeném, hogy a Kéjjel nappal egy hihetetlen jó hangulatot „árasztó” pörgős, látványos, színvonalas akciókkal teli és eredeti poénokat tartalmazó akció-vígjáték, amit ha megnézel, tutira nem unatkozol 110 percig (és biztosan jókedvűen állsz fel a végén). Ha ennél egy fokkal részletesebben akarom megfogalmazni (még mindig spoiler nélkül, vagy minimális spoilerrel), akkor azt mondanám: Tom Cruise sajátos fanyar humorral hozza a profi titkos-ügynököt (Roy Millert, alias Mathhew Knight –t), aki egyszerre menti meg a szexi Cameron Diazt és a világ legnagyobb találmányát. És itt is a magyarázat az eredeti címre is: „Knight and Day”, melyben a Knight (lovag) a főszereplő valódi neve és kiválóan alkalmas egy szójátékra. (Mert, hogy neki is két neve van: egy ügynök-, és egy valódi neve, akárcsak Jason Bounre –nak, akit David Webb –nek hívnak valójában, míg Cruise –t Matthew Knight –nak.)
A helyszínek gyönyörűek: a spanyolországi Sevilla, a hófödte hegyek által övezett ausztriai Salzburg és az Indiai óceán egyik trópusi szigete. Az akciók izgalmasak, jól kidolgozottak: a verekedéseknél és az autmós üldözéseknél ugyanúgy, mint a vonatokon, repülőkön folyó akcióknál. És közben folyamatosan mennek a poénok, melyek soha nem erőltetettek. Cameron Diaz gyönyörű a filmben. Annyira, hogy egy jelenetben még piros fürdőruhában is megmutatja magát, amivel igazolja: lehetetlen belekötni a külsejébe. Cruise jó formában van és bár nem lehet ráfogni a túl nagy színészi alakítást, kifejezetten stílusos, amit csinál. A legjobb jelenet egy repülőn játszódik, melyben egyszerre láthatunk egy flört kellős közepén zajló verekedést, egy poénos beszélgetést és egy villámgyors akciót. És a legjobb "dumát":
"... Egy nap. Veszélyes szó. Igazából azt jelenti: soha. Rengeteg dolog van, amit megtennék: úsznék egy korall zátonynál, utaznék az Orient Expresszen, az Amalfi parton élnék egy motorral és egy hátizsákkal, megcsókolnék valakit a Hotel Du Cap teraszán."
Cameron Diaz (June Evans) ezzel a beszélgetéssel beleszeret Cruise -ba (Roy Miller) rögtön a film legelső jelenetében. Kettejük sztorija itt kezdődik és lesz belőle egy határtalanul rendhagyó románc, keresztbe-kasul rohanva Európán és a világon.
A Kéjjel nappal végig leköti az embert, mert gyors a tempója, jók a szereplői, szépek a helyszínei és igényesek az akciójelenetei. A történet hihető, nem banális, és nem is sekélyes. A film a maga nemében a legjobbak közé tartozik, megunhatatlan. Nekünk nagyon tetszett és szívből ajánljuk!
Értékelésünk: 8,5 / 10
A film MAFAB adatlapja itt érhető el
2016.08.04.11:20