Filmelemzések, vélemények és kritikák

Filmworlds

Az új Alien film [45.]

2017. március 01. - Fortress

Nagyon állat lesz, legalábbis az előzetes alapján! Persze láttunk már olyat, hogy a trailer iszonyú jó filmet ígért, aztán nagy rakás sz*rt kaptunk, de hátha most nem így lesz. A kiszivárgott képek, videók nagyon korrekt filmet ígérnek, az előjelek biztatónak tűnnek!

covenant.JPG

A 2017-es filmes év mondjuk eddig eleve érdekesen alakult: január közepén az Utazók (Passengers) egy lenyűgözően erős alkotásként került a magyar mozikban, sokszor nézhető, elgondolkodtató filmként, melyen az ember még sokáig "agyalni tudott" miután kijött a moziból. Viszont később a Széttörve (Split) kiábrándította a többséget a filmújdonságokból (gyenge volt, mint a felvizezett meggysör). Tetézte a kudarc érzését az Oscar gála is, mely a maga szervezetlenségével és a La La Land felmagasztalásával végképp lerombolta abbéli illúzióinkat, hogy a Filmakadémia tagjai túlzottan értenének a filmekhez. A Kaliforniai álom sikere a maga kliséivel, másolt betétjeivel, elcsépelt sztorijával bebizonyította, hogy mennyire lejt a pálya az amerikai limonádék felé, ha azok a nagy amerikai filmes szentélyt, Hollywoodot magasztalják és az amerikai dzsesszt emelik piedesztára. Persze az a tény, hogy Deák Kristóf filmje a "Mindenki" nyerni tudott jelentősen enyhíttette csalódottságunkat.

De visszatérve az Alien filmekre: korábban írtunk már az Alien művek sikereiről, kiemelve, hogy mennyire szükség lenne már egy komolyabb, VALÓDI filmélményre a sok mellékvágány - pl. Prometheus, Aliens vs. Predator - után! Hát most itt az előzetes és úgy tűnik Ridley Scott megemberelte magát. Végre tett a filmjébe Alieneket is :) ami határozottan jót tett az egésznek. Legalábbis hisszük, hogy így van! A Trailer alapján ugyanis a Covenantban erős a szereplőgárda, jók a helyszínek, bravúros a megjelenítés, színvonalas a képi világ és a lények kidolgozottsága is kiemelkedőnek tűnik.

Óriási kíváncsisággal várjuk tehát a május 20 környékét, mikor a magyar mozikba kerülhet az Alien sorozat legfrissebb 8. része, Michael Fassbender, Katherine Waterston, James Franco és Noomi Rapace főszereplésével. Addig is ismétlésként íme az eddigi Alien filmek listája, az IMDb értékeléseivel:

  • Nyolcadik utas a halál (Alien) Ridley Scott, 1979., IMDb: 8,5
  • A bolygó neve halál (Aliens) James Cameron, 1986., IMDb: 8,4
  • A végső megoldás: Halál (Alien 3) David Fincher, 1992., IMDb: 6,4
  • Alien 4.: Feltámad a halál (Alien: Resurrection) Jean-Pierre Jeunet, 1997., IMDb: 6,3
  • A Halál a Ragadozó ellen. (Alien vs. Predator) Paul W.S. Anderson, 2004., IMDb: 5,6
  • A Halál a Ragadozó ellen 2 (Aliens vs. Predator: Requiem) Colin Strause, 2007., IMDb: 4,7
  • Prometheus. Ridley Scott, 2012 IMDb: 7
  • Prometheus: Covenant Ridley Scott, 2017 IMDb: ?

 Ha érdekesnek találtad lájkold FB oldalunkat is! 

filmworlds_logo_1.jpg

2017.03.01.(13:45)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmworlds.blog.hu/api/trackback/id/tr5112304607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rebel Alliance · http://starwarsfilmek.blog.hu/ 2017.04.06. 14:19:30

Nagyon várjuk már az új részt. Bízzunk benne, hogy Mr. Scott visszatér az eredeti nyomvonalhoz.
süti beállítások módosítása