Filmelemzések, vélemények és kritikák

Filmworlds

A 15 legszebb Bond-lány (szerintünk) [63.]

2019. október 20. - Fortress

Alig fél évvel, a 2020 április 3-ra bemutatni tervezett 25. Bond-film (No Time to Die) premierje előtt, érdekes lehet felidézni az eddig elkészült 24 epizód legszebb Bond-lányait. Összesen 37 gyönyörű színésznőt vettünk górcső alá (a 75 valaha mozivásznon szereplőből) vagyis ha a 24 részt vesszük: 13 epizód esetében kettőt-kettőt, 11 fejezet esetében pedig egyet-egyet. Természetesen a kialakult lista - mely 15 Bond-girlt tartalmaz - nem is lehet más, mint szubjektív, hiszen kevés dolog akad, mely a szépségnél relatívabb. Ahogyan egy híres mondás tartja: "A szépség a részek olyan összessége, amelyhez nem kell semmit hozzátenni, sem elvenni belőle, sem bármit megváltoztatni rajta." /Elio Carletti/

bond_girls.jpg

Előbb azonban nézzük az eddig elkészült és bemutatott 24 Bond-filmet időrendben, az elkészülés évének, a főszereplő megnevezésének és a kiemelt Bond-hölgyek neveinek feltüntetésével:

  1. Dr. No (1962) Sean Connery, Ursula Andress
  2. Oroszországból szeretettel (1963) Sean Connery, Daiela Bianchi
  3. Goldfinger (1964) Sean Connery, Honor Blackman, Tania Mallett
  4. Tűzgolyó (1965) Sean Connery, Claudine Auger, Molly Peters
  5. Csak kétszer élsz (1967) Sean Connery, Karin Dor, Mie Hama
  6. Őfelsége titkosszolgálatában (1969) George Lazenby, Diana Rigg
  7. Gyémántok az örökkévalóságnak (1971) Sean Connery, Jill St John, Lana Wood
  8. Élni és halni hagyni (1973) Roger Moore, Jane Seymour
  9. Az aranypisztolyos férfi (1974) Roger Moore, Britt Ekland, Maud Adams
  10. A kém, aki szeretett engem (1977) Roger Moore, Barbara Bach
  11. Holdkelte (979) Roger Moore, Lois Chiles
  12. Szigorúan bizalmas (1981) Roger Moore, Carola Bouquet
  13. Polipka (1983) Roger Moore, Maud Adams, Kristina Wayborn
  14. Halálvágta (1985) Roger Moore, Tanya Roberts
  15. Halálos rémületben (1987) Timothy Dalton, Maryam d'Abo
  16. A magányos ügynök (1989) Timothy Dalton, Carey Lowell, Talisa Soto
  17. Aranyszem (1995) Pierce Brosnan, Izabella Scorupco, Famke Janssen
  18. A holnap markában (1997) Pierce Brosnan, Teri Hatcher
  19. A világ nem elég (1999) Pierce Brosnan, Denise Richards, Sophie Marceau
  20. Halj meg máskor (2002) Pierce Brosnan, Halle Berry, Rosamund Pike
  21. Casino Royale (2006) Daniel Craig, Eva Green, Catherina Murino
  22. A quantum csendje (2008) Daniel Craig, Olga Kurylenko, Gemma Arterton
  23. Skyfall (2012) Daniel Craig, Bérénice Marlohe
  24. James Bond Spectre (2015) Daniel Craig, Léa Seydoux, Monica Bellucci

Rengeteg szebbnél szebb színésznő szerepel a listán, így nem volt könnyű a 37-ből a 15 legszebbet kiválasztani. Végül sikerült, de szerkesztőink nagy vitákat folytattak egymással, a 007james.com adatbázisát olvasgatva (és a 75 eddigi Bond-lányt végignézve). Íme tehát a Filmworlds szerinti 15 legszebb Bond-girl listája:

15. Daniela Bianchi - A második Bond-film, az Oroszországból szeretettel sztárja, igéző szemekkel Daniela Bianchi. A Rómában született hölgy az 1960-as Miss Universe szépségversenyének döntőjéig jutott. Később alig 21 évesen lehetett Bond-girl és szerzett világhírnevet.

2_bianchi.jpg

14. Jill St John - A sorrendben hetedik, 1971-ben forgatott Bond-film, a "Gyémántok az örökkévalóságnak" egyik főszereplője Jill St John volt, mégpedig Sean Connery oldalán. Listánk 14. helyére tekintete és szintén gyönyörű szemei miatt került.

4_st_john.jpg

 13. Honor Blackman - Az egyik legnépszerűbb epizódban, az 1964-es (sorrendben harmadik) részben, a Goldfingerben Honor Blackman játszotta őfelsége titkos-ügynökének elcsábítóját. A gyönyörű színésznő az egyik legidősebb Bond-girl volt, hiszen 38 évesen alakította Pussy Galore karakterét.

3_blackman.jpg

12. Ursula Andress - A legelső, 1962-es Bond-film sztárja és a bikini-divat megteremtője a svájci születésű Ursula Andress volt. Csodás alakja férfi szívek milliót dobogtatta meg 57 évvel ezelőtt:

1_andress.jpg

11. Bérénice Marlohe -  A 175 centis, gyönyörű alakú, karcsú és francia nemzetiségű (Párizsban született) Bérénice Marlohe a 2012-es Skyfall -ban mutatta meg bájait. Listánk 11. helyét kaphatta meg.

15_marlohe.jpg

10. Talisa Soto - a Puerto Ricoi felmenőkkel rendelkező Soto kisasszony New Yorkban látta meg a napvilágot 1967-ben, de számára is egy Bond-szerep hozta el az elismertséget, mégpedig a Magyarországon először bemutatott Bond részben az 1989-es Licence to Kill (A magányos ügynök) című epizódban.

8_soto.jpg

9. Teri Hatcher - A Lois és Clark (Superman) illetve a Született feleségek sztárja az 1997-es Tomorrow never Dies (A holnap markában) lett Bond-girl, mégpedig 32 évesen. Egy ágyjelenetében mutatta meg hibátlan alakját.

10_hatcher.jpg

8. Halle Berry - Listánk egyetlen színes bőrű színésznője Halle Berry, aki a 2002-es Halj meg máskor (Die Another Day) című részben több jelenetben is elkápráztatta rajongóit narancs színű bikinijében. Pierce Brosnannak a levegője is elakadt, amikor az egyik scene -ben távcsővel szemlélte bájait. (Nem is csodáljuk.)

12_berry.jpg

7. Carey Lowell - A közel 180 centis (178 cm magas) végtelen hosszú lábú Carey Lowell 1989-ben, 28 évesen, Talisa Soto mellett lett Bond lány. Alig 13 évvel később Richard Gere felesége lett (3 éve váltak el). Ő a legmagasabb Bond-girl.

7_lowell.jpg

6. Jane Seymour - A VIII. Henrik angol király egyik felesége után nevet választó, eredetileg Frankenberg néven született hölgy négy férjet "fogyasztott el" eddig. Az 1973-as Élni és halni hagyni című részben Roger Moore partnere lehetett.

5_seymour.jpg

5. Catherina Murino - A Szardínia szigetén született gyönyörű olasz színésznő a 2006-os és máig legjobbnak tartott Casino Royale című epizódban tűnt fel Bond lányként. A filmben Daniel Craig kihagyja a vele való közelebbi kapcsolat kialakítását, ami miatt a Bond rajongók többsége (köztük mi is) a fejünket fogtuk.

14_murinho.jpg

4. Tanya Roberts - A legutolsó Roger Moore film, az 1985-ös Halálvágta (A View to a Kill) tündöklő szépsége a negyedik legszebb Bond-lány, a Bronx-i születésű Tanya Roberts. Szépsége, tökéletes alakja önmagáért beszél:

6_roberts.jpg3. Rosamund Pike - Az ezer arcú brit színésznő, Rosamund Pike a 2002-es Halj meg máskor egyik főszereplője volt, Halle Berry mellett. Arisztokratikus, intellektuális és jeges szépségéhez fantasztikus alak társul, mely így együtt átütő bármilyen szerepet is játszik.

13_pike.jpg

2. Denise Richards - A ma már 48 éves, de a 90-es évek végén szexszimbólumként híressé váló Denise Richards az 1998-as Vad vágyak óta minden 50 alatti férfi titkos vágyainak célpontja. (Azóta is.) Bond-girlként az 1999-es A világ nem elég című epizódban debütált. Forró rövidnadrágos trikós jeleneteit nem feledjük.

11_richards.jpg

1. Izabella Scorupco - Listánk aranyérmese és abszolút első helyezettje a Lengyelországban született, svéd színésznő Izabella Scorupco. Az 1995-ös Aranyszemben (mely az egyik legjobb Bond mozi) Pierce Brosnant örvendeztette meg a filmtörténet legszebb tekintetével. A forgatások idején 25 éves színésznő sokat változott az azóta eltelt évek alatt, de a GoldenEye -ban valóban emlékezeteset nyújtott.

9_scorupco.jpg

Ennyi a lista, 15 gyönyörű színésznő, akik közül több is szerepel a "filmtörténet legszebb színésznői" között. Ahogy a bevezetőben is szerepel: szubjektív az egész, de várjuk a különvéleményeket is (a kommentek közt).

Egyéb listák:

Ha tetszett a poszt, várunk Facebook oldalunkon is

filmworlds_logo2.jpg

2019.10.20.20:49

A bejegyzés trackback címe:

https://filmworlds.blog.hu/api/trackback/id/tr4315239448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.10.21. 13:53:48

Érdekes poszt, mind minden ilyen lista szubjektív, így nem is fogok belekötni.
Esetleg említést érdemel egy ilyen hosszú listában Goodnight (Golden Gun), Xenia (Femke Janssen) Goldeneye.

Szinte az összes Craig filmben igyekeztek a kutyafejűhöz passzoló khm, "karakteres" nőt betenni a főhős mellé (szerintem Vesper Lynd esetén jól is választottak), nem is értem hogyan csúszott át a szűrőn Léa Seydoux, aki egyszerre volt vonzó a képernyőn és rendelkezett karakterrel ÉS főleg szinészi képességgel.

Seydoux-nak mindenképpen itt lenne a helye a listán, top 3 ban.

És ha már itt tartunk fel sem fogom hogy maradt ki az abszolút első, aki mint nőként mint karakterként talán a legtökéletesebben hozza amit egy összetett bond lánynak kell:

Sophie Marceau, mint Elektra King, messze ő érdemli az első helyet.

És tudom ez a cikk nem erről szól, de Judy Dench remek karakter volt a filmben.

Fortress 2019.10.21. 14:37:21

@Ződ2000: Sophie Marceau és Léa Seydoux nekem speciál nem jön be, ahogyan hármunk közül egyikünknek sem. Ez van. Mint irtad és mint a posztban is van: szubjektív a dolog. :)))

Aetius_ 2019.10.21. 14:41:25

Jó lista, de nekem Eva Green és Barbara Bach hiányzik róla. Az első öttel egyetértek.

Control. 2019.10.21. 14:54:58

@Fortress: L. Seydoux annyira oroszos vonásokkal rendelkezik, hogy szinte hihetetlen francia származása.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.10.21. 15:03:24

@Arcadian.: két nagymúltú francia iparmágnás családot (a párizsi Parrot (idősebbek emlékezhetnek a floppy discjeikre) és az elzászi Schlumberger (olajipari cég)) egyesíti, szerintem ennél franciásabb már nem lehet...

Control. 2019.10.21. 15:14:03

@Ződ2000: Elhiszem mégis ruszkinak néz ki.

Control. 2019.10.21. 15:29:24

@Ződ2000: Mondjuk ez nem sokat számít: nekem anyám görög, mégis inkább németnek néznek külföldön

Paracord 2019.10.21. 16:50:31

Nekem hiányzik a listáról: Claudine Auger (Thunderball), Carole Bouquet (For Your Eyes Only) és Gemma Arterton (Quantum of Solace). A többivel egyetértek. Esetleg még Léa Seydoux de inkább alakja mint arca miatt. Úgy tudom ő lesz majd a 25. részben is.

Fortress 2019.10.21. 16:58:04

@Paracord: A 25. részt rendező Fukunaga a Spectre készítésénél közreműködő csapattal dolgozik, így a két Bond-girl 2020 áprilisában megint Naomie Harris és Léa Seydoux lesz majd a No Time to Die -ban.

ricardo 2019.10.21. 17:38:43

1. Diana Rigg
2. Daniela Bianchi
3. Carey Lowell

Fortress 2019.10.21. 18:10:36

@ricardo: Diana Rigg az 1969-es On Her Majesty's Secret epizódért kevés híján bekerült. Az egyetlen Lazenby rész eleve emlékezetes szerintem

ricardo 2019.10.21. 19:48:12

@Fortress: És ne felejtsük el, Diana Rigg mint Tracy Di Vicenzo volt az egyetlen Bond-lány, akit Bond feleségül vett. Mondjuk Bond hamar megözvegyül, de azért leírom újra: Bond megnősült. És ami engem illet, jól választott a sok nyusziból.

Négyes_ 2019.10.21. 21:43:16

Eddig sehol nem olvastam olyan listát, mely nagyobb számú voksolásra épült volna. Egyáltalán létezik ilyen? A másik érdekesség, hogy ami lista viszont elérhető a neten a Bond-nőkről, az mind teljesen más. Alig szerepel rajtuk olyan, aki mindenütt felbukkanna.

Argus_ 2019.10.22. 06:42:24

Lana Wood - övé a legszebb dekoltázs az 1971-es Gyémántok az örökkévalóságnak című Sean Connery részben. Minimum az első 5-be való a hölgy.

Fortress 2019.10.22. 06:51:18

@Karma_73: Ha a dekoltázsra szűkítjük az értékelés szempontját, Lana Wood megkérdőjelezhetetlen "tehetségű" Bond-girl. Bár ebben az esetben Eva Green és Halle Berry is komoly vetélytárs számára. :)))

Billy Hill 2019.10.22. 14:27:27

Felicity Shagwell! ;-)

degeco 2019.10.22. 16:12:10

Izabella Scorupco, Tanya Roberts?!?
Miért nem Grace Jones vagy a Gobbi Hilda?

Sophie Marceaut nem betenni top3-ba elég gay dolognak tűnik. Bármely top10-est be cserélném rá. DR-t és RP-t kicsit vonakodva.

Magányos Farkas_ 2019.10.22. 16:54:50

@degeco: Idióta vagy. Neked Tanya Robert Izabella Scorupco olyan, mint Gobbi Hilda, te seggfej?

Coyothe 2019.10.22. 16:57:16

@Buldózer 73: Lehet, hogy Degeco a fiúkat szereti. Van ilyen. Elég furán emlegette a "gay" dolgot. :) Buzi a lelkem. Sophie Marceau felhozása álca számára. :))))

degeco 2019.10.22. 19:30:06

@Buldózer 73: :-))) LOL ROFL LMAO
Én tisztelem a másságodat!!!

degeco 2019.10.22. 19:31:38

@százados: :-))) rainbow power!!!!

Recensor 2019.10.23. 08:14:06

@Ződ2000: A Schlumberger mint ősi francia család :) A Krovacevic meg még ősibb a Bümholzehofferekkel együtt :)))))

Control_ 2019.12.25. 00:50:00

Alakra és kisugárzásra Léa Seydoux az igazi, modern-kori Bond-girl mintaképe is lehetne. Ráadásul ő duplázni is tudott + szerepelt MI filmben is. Bár Origós cikk, de jó kis kép illetve video gyűjtemény így is:

www.origo.hu/filmklub/20151106-kamaszkorunk-legszebb-mellei-lea-seydoux-adele-elete-grand-central-francia-szepseg-bucsu-a.html

..kell ennél több "bizonyíték".
süti beállítások módosítása