Filmelemzések, vélemények és kritikák

Filmworlds

Jónak ígérkező mozifilmek 2019 januárban [58.]

2018. december 27. - Fortress

A 2019-es esztendő számtalan színvonalas és élvezetes filmet ígér a mozirajongók számára, melyek egy része már rögtön januárban megtekinthető lesz a magyar mozikban. Az idei év legjobbjairól pedig a itt olvashat. Nézzük azonban most a 2019 januári hónap 5+1 legérdekesebbnek és legszórakoztatóbbnak ígérkezőt filmjét:

Végtelen útvesztő (Escape Room)

escape_room.jpg

Rögtön újév után (január harmadikán) kerül a hazai mozikba a Végtelen útvesztő, egy Dél-afrikai misztikus thriller. Ami miatt különlegesnek tűnhet a film, az a sztori: hat fiatal egy menekülőszobában játszik egy olyan különleges játékkal, mely egyre veszélyesebb a számukra. Nem önszántukból vannak a szobában, valahogyan odakerültek. A játék feladatokból áll, ám a kiesés akár halált is hozhat számukra. A rendező, Adam Robitel korábban horrorfilmekkel lett ismert (Insidious) és ezúttal is ígéretes, látványos, sőt köröm lerágós végeredménnyel kecsegtet bennünket. A főszereplők: Taylor Russell, Deborah Ann Woll, Logan Miller, Jessica Sutton.

Creed II. 

creed_2.jpg

Az első Creed-film 2015-ben egyértelmű sikerként debütált mindenhol és az IMDb -n azóta is 7,6 ponton áll (210 ezer szavazat után). Úgy tűnik a Rocky rajongók elfogadták az Apollo fia köré kitalált történeteket. A második rész alapsztorija is érdekesnek tűnik, hiszen ezúttal Apollo fiának, Adonisnak egy orosz bokszolóval kell kiállnia, mégpedig nem is akárkivel: azzal a fiatalemberrel, akinek apját Ivan Dragonak hívják és aki megölte édesapját. Óriási harc várható tehát Viktor Drago (Florian Munteanu) és Adonis "Creed" Johnson (Michael B. Jordan) között. A Drago fiát alakító Munteanu egyébként román származású. Izgalmas és érdekes második részre számíthatunk, a jó öreg Stallonéval és Dolph Lundgrennel. (A magam részéről nagyon várom.)

Mindenki tudja (Todos lo Saben)

mindenki_1.jpg

A Penélope Cruz - Javier Bardem páros az Escobar film után egy újabb furcsa történetben tér vissza a filmvászonra, ezúttal sem amerikai, hanem egy spanyol-francia-olasz készítésű produkcióban. A Mindenki tudja egy január 3-án mozikba kerülő dráma Ashgar Farhadi rendezésében egy sajátos szerelmi háromszögről, melyben a főhősnőnek (Cruz kisasszonynak) választania kell férje (Ricardo Darín) és egykori szerelme (Javier Bardem) között. Emlékezetes sztorinak tűnik egy kétszeres Oscar díjas spanyol rendezőtől. Ami külön érdekessé teszi az egészet, hogy a műfaji besorolásában szerepel a "misztikus" megjelölés is (lásd: IMDb adatlap). Bár egyelőre talány, hogy miért?

A csempész (The Mule)

csempesz.jpg

A jövő májusában már 89 éves Clint Eastwood a 2014-es Amerikai mesterlövész sikere és a 2016 -os Sully - Csoda a Huson folyón óta nem hallatott magáról. Ám ezúttal egy színvonalasnak tűnő misztikus drámával rukkolt elő. A csempész című filmnek nem csak rendezője, de főszereplője is. Egy 80 éves, csődbe jutott és kisiklott egzisztenciájú öregembert alakít, aki egyszer csak drogcsempésznek áll. Üldözőjét Colin Bates -t, nem más alakítja, mint Bradley Cooper, ami arra utal, hogy párosuk az Amerikai mesterlövészben jól működő együttest alkotott. Ígéretes és szórakoztató filmre számíthatunk tehát tőlük január 10-én.

Pusztító (Destroyer)

destroyer.jpg

Karyn Kusama rendezőnő január 24-én egy pörgős akció-krimivel lep majd meg bennünket, melynek főszerepét Nicole Kidman alakítja, egy rámenős Los Angeles -i nyomozónő bőrébe bújva. Erin Bell rendőrnő, a Koponya szigetből ismert Toby Kebbell -el vív majd harcot, aki Kalifornia egyik legsikeresebb bűnözője (a filmben karakterét Silas -nak hívják). A film történetében Silas épp az évszázad bankrablására készül, amit Erin, alias Nicole Kidman persze minden áron megpróbál megakadályozni. A műfaji besorolásban szereplő dráma kifejezés komolyabb konfliktusokat is ígér. Külön érdekesség, hogy Kidman kisasszony kifejezetten megcsúnyítva látható majd a történetben. Ki tudja miért, de a rendezés hitelesebbnek gondolta bányarémként megjeleníteni a nyomozónőt.

Vihar előtt (Serenity)

serenity.jpg

A korábban inkább forgatókönyv-íróként ismert Steven Knight (aki többek közt a Szövetségesek scriptjét is írta) ezúttal egy Karib-tengeren játszódó, kriminek tűnő (de thrillerként promótált) sztorival hívja fel magára a figyelmet. A főhős, a már kissé öregedő (jövőre 50 éves) Matthew McConaughey, aki hajóskapitányként dolgozik a trópusokon, turistákat fuvarozva, mégpedig sporthorgászatra. Közben rögeszmésen üldözi azt a halat, melyet évek óta nem bír elfogni. Egy nap felbukkan volt felesége, Karen (Anne Hathaway), aki krimibe illő megbízást ajánl számára: vigye el férjét egy hajóútra, majd lökje a cápák közé. Mindezért 10 milliót kínál exének. Hogy vállalja e, csak a filmből derül ki, január 31 -én. (A Creed 2 mellett, talán ezt a filmet várom legjobban.)

Ennyi a lista 2019 januárjára: 5 + 1 jónak tűnő film, melyekért talán érdemes lehet moziba látogatnunk. Zárásul egy érdekes kritikát ajánlanánk a 2018 -as év utolsó napjainak legjobb filmjéről. Minden kedves olvasónknak ezúton kívánunk nagyon Boldog Új Esztendőt!  

Ha tetszett a poszt, várunk Facebook oldalunkon is

filmworlds_logo_2.jpg

2018.12.27.(19:01) 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmworlds.blog.hu/api/trackback/id/tr2414517662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Négyes_ 2018.12.28. 10:44:22

Kiegészíteném még a felsorolást két filmmel: Az egyik az Üveg (Glass) M. Night Shyamalan filmje, mely a Széttörve (Split) folytatása; a másik pedig a Két királynő (Mary Queens of Scotts). Ez utóbbi Stuart Mária életét követi végig. Történelmi dráma, mely érdekesnek ígérkezik szerintem. Az üveg január 17-én, a Két királynő pedig január 31-én kerül a mozikba.

Fortress 2018.12.28. 10:47:00

@Equalizer.: Az Üveg valóban nagy érdeklődésre tarthat számot!

Ursus Arctus 2018.12.28. 11:15:20

És a Lady Bird, Fantomszál, Örökség illetve a Szólíts a neveden? Sok filmes oldalon ezektől kaptak érzelmi orgazmust. :-)))

Fortress 2018.12.28. 11:24:11

@WAR10CK.: Köszi a tippeket, de ezeket inkább meghagyjuk a többieknek. :-)

Fortress 2018.12.28. 11:25:29

@WAR10CK.: .... a 2018 -as lista egyébként nagyon kérdéses.

Ursus Arctus 2018.12.28. 11:47:13

@Fortress: @Filmelemző.: Filmelemzőnek szántam az előzőt! :-)

Argus_ 2019.07.26. 19:41:26

És 2019 második felére? Mit ajánlotok?

Négyes_ 2019.07.27. 14:13:16

Ezek közül csak a Végtelen útvesztő volt tűrhető. A több nagyon gyengusnak tűnt nekem.
süti beállítások módosítása