Filmelemzések, vélemények és kritikák

Filmworlds

Az 5 +1 legjobb világvége, disztópikus film [42.]

2017. január 02. - Fortress

Disztópia = az utópia ellentéte, egy negatívnak beállított jövő ábrázolása, mely többnyire valamiféle világvége esemény után (posztapokaliptikus történetben) állandó nyomor és harc keretei közt jeleníti meg a jövő társadalmát. A filmkedvelőket - miként az egész filmvilágot, vagyis írókat, rendezőket, producereket - évtizedek óta "izgatja" ez a téma, így talán nem meglepő, hogy az elmúlt időkben nem kevés ilyen mű született (a nagyon gyenge minőségtől egészen a csúcskategóriáig). Ezek közül mi most eleve kivesszük a zombis filmeket, hisz mára ezek egy teljesen önálló kategóriát képeznek. De nézzük mely filmekre is gondoltunk:

5 + 1 Az emlékmás 

total_recall.jpg

Maga a sztori zseniális: egy inaktivitásba kényszerített (memóriatörlésen átesett) korábbi kormányügynök visszatérése régi életébe, miközben a hatalom és a felkelők is az elméjében lévő tudásra kíváncsiak. Az 1990-ben Paul Verhoeven rendezésében, Arnold Schwarzenegger főszereplésével elkészített eredeti rész, éppen úgy jó (sőt jobb is), mint az azt némileg utánzó, 2012-ben leforgatott, Len Wiseman féle, Colin Farrel -lel felvett új rész. Igazság szerint nekünk is az eredeti tetszett jobban, és az IMDb -n is a régi kapott jobb értékelést, mégpedig 7,5 pontot (közel negyed millió nézőtől), az új pedig csak 6,3 -at (203 ezer filmrajongótól). A kettő összevetésében érdekes a csajok megítélése is: a legendásan gyönyörű, ma már 58 éves (idén 59) Sharon Stone összehasonlítása a két mai fiatal bombázóval, a tökéletes testű - és a legszebb színésznők házi listáján is előkelő helyen végzett - Jesica Biel -lel és a nem kevésbé gyönyörű Kate Beckinsale kisasszonnyal. Listánk 5+1 helyén nem is lehet más, mint a Total Recall (Emlékmás) eredeti és után-készített változata.

5. Snowpiercer - Túlélők viadala (2013)

tulelok.jpg

Érdekes jövőképet fest elénk a Snowpiercer: a Föld éghajlata végzetesen megváltozik és örök, jeges telet hozva elpusztít mindent és mindenkit. A túlélők egy folyamatosan száguldó óriási és nagyon hosszú vonaton élnek, ám nem egyenlő feltételekkel: egyesek a mozdony közelében, a legfelső kaszt bőségében részesülve dőzsölnek, míg  mások a vonat legvégén, a teljes a nyomorban tengődnek. A lecsúszottak Curtis (Chris Evans, Amerika Kapitány) vezetésével fellázadnak és fegyvert ragadnak. Innentől nézőként látványos harcban, gigantikus tömegverekedésekben és jól kidolgozott akciókban van részünk. Chris Evans elemében érzi magát a karakterben, a film pedig érzékletesen szemlélteti a hatalommal való szembeszállás és az igazságért történő harc formáit. Élvezetes, különleges filmélmény, amit az IMDb 7 ponttal jutalmazott (200 ezer nézőtől), mi pedig 8 ponttal honorálunk. Valójában az 5. legjobb film ebben a kategóriában.

4. Mátrix filmek

matrix.jpg

A Mátrix trilógia mindig is megosztotta a filmrajongókat: sokan istenítették, míg ugyancsak nem keveseket idegesített mindig is. Mi lehet ennek az oka? Talán az a különleges fantáziavilág, mely a legtöbb embert elvarázsolja, míg mások képtelenek befogadni. Ami engem illet: természetesen az első táborba tartozom, azok közé, akik Morpheus (Laurence Fishburne) kérdésére mindig a piros pirulát választanák (vagyis a tudást, a valóság megismerésének szabadságát). Az már más kérdés, hogy igazából el volnék én egy kapszulában, ha abban a bizonyos alternatív valóságban - vagyis a Mátrixban - egy milliomos, gondtalan és teljes életét élhetném. (Tojnék a nyomorra, ami a Nabukodonozor fedélzetén várna rám.) Az eredeti, 1999 -es Mátrix fejezet, Andy és Larry Wachowsky rendezésében, az akkoriban csak 35 éves Keanu Reeves nagy felemelkedését hozta. A két további rész, az "Újratöltve" és a "Forradalmak" szintén jól sikerültek, de inkább a látványvilágra mint a sztorira helyezték a hangsúlyt. A Mátrix filmek listánk negyedik helyezését kapják.

3. Terminátor filmek

terminator.jpg

Természetesen az öt részt megélt franchise nagyon eltérő minőségű filmeket produkált. Az eredeti, 1984-es a legjobb, James Cameron rendezésében, a 37 éves Schwarzival és Michael Biehn -nel. Jó a sztori, fantasztikus a rendezés és utánozhatatlan az öreg Arnold is. A második rész (Az ítélet napja - 1991) majdnem ugyanolyan jó lett, ám a 3.,4.,5. részek mind csalódást hoztak. Míg az első kettő 8 pont feletti értékeléseket kapott mindenhol, addig az új részek 6,4 - 6,6 közti pontszámot értek el az IMDb -n (ás nálunk is). Ám akárhogyan is nézzük, a Terminátor sorozat filmtörténelmet írt az elmúlt 30 évben. Listánk bronzérmese ezért nem is lehet más, mint Schwarzenegger örökbecsű alakítása. 

2. Szárnyas fajvadász - Blade Runner (1982)

szarnyas.jpg

Ridley Scott különleges filmje, máig a sci-fi műfaj egyik legjobbja, de helye van a disztópikus filmek között is. Óriási sikert aratott 1982 -ben és még ma is 8,2 ponton ál az IMDb -n, közel félmillió (!) szavazat után. A hatalmas népszerűség mára folytatásért kiáltott, így meg is csinálták: Denis Villeneuve (az Érkezést elkészítő, kanadai pasas) rendezésében október elején kerül majd a magyar mozikba, mégpedig Ryan Gosling főszereplésével. (A jövő évi filmek posztunkban bővebben.) Természetesen erről az új részről még dunsztunk sincs, de az 1982-es alkotás óriási. Bonyolult kérdéseket boncolgat, az ember valódi mibenlétére keresi a választ. Zseniális film, kihagyhatatlan, így listánkon a második helyet kapja. (Köztünk legyen szólva: sokkal inkább tartjuk disztópikus filmnek, mint sci-finek, bárki bármit mond is.) Értékelése nálunk: 8,3.

1. Mad Max filmek

madmax.jpg

Ha posztapokaliptikus film, akkor Mad Max. Ám mielőtt bármilyen értékelésről is szó esne, kijelentjük: számunkra a Mad Max franchise egy trilógia, tehát a 2015 -ös förmedvényt és ízléstelenséget (a negyedik részt) vagyis a Harag útját nem tekintjük igazi Mad Max mozinak (bármennyire is kitömték Oscarokkal és bármennyire is el van tőle ájulva sok filmkritikus "kolléga"). Vagyis listánk első helye csak a három eredeti Mad Max fejezetnek szól: az 1979 -es, az 1981 -es és 1985 -ös részeknek. Ezekben George Miller sokkoló világot mutat meg számunkra: egy olyan Földet, ahol sivatagos körülmények között, mindenért meg kell küzdenie az embereknek. Csak az erős marad talpon és az, akinek van fegyvere, gyors járműve no és természetesen benzinje. "Mad" Max Rockatansky ilyen személy, az akkoriban alig 22-23 éves Mel Gibson által megformálva. Látványos, magával ragadó és különleges az egész. Ha posztapokaliptikus, disztópikus filmekről beszélünk, akkor csakis a Mad Max lehet az aranyérmes. 

Ennyi a lista. Persze kimaradt rengeteg remek alkotás, mint a Majmok bolygója, Éli könyve, Az út, Elysium, Útvesztő, Gattaca, Sziget, Tűz birodalma, Waterworld, Fortress .. stb és persze a legjobb zombis filmek, mint a Z war, a 28 nappal később és a Holtak hajnala. De nyilván várjuk meglátásaitokat is.

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is! 

Itt is várunk: Filmrajongók FB csoport

filmworlds_logo2.jpg

2017.01.02.(17:47) 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmworlds.blog.hu/api/trackback/id/tr612091373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingyonbingyom 2017.01.03. 00:11:51

Kövezzetek meg, de nekem a Waterworlddel se volt olyan nagy bajom, mondjuk az élmezőnybe az se kerülne itt be. Schwarzitól a Running man már határeset, lehet, hogy 5+1-nek jó lenne. Talán a Tom Cruise féle holnap határa is, vagy az inkább sci-fi?
Nálam ebből a kategóriából a T2-T1 a csúcs, de a folytatások mind gyengécskék. A T1 nálam azért nem a legjobb, mert technikailag ma már gyengécske, eredetileg se volt egy Star Wars szint. Mondjuk a sztori miatt viszont hónapokig rémálmaim voltak iskolásként... ;)
Még annyit, hogy a Mad Maxnél sem egyforma a szint, az első szuper, a második jó, a harmadik már max. közepes.
A lista viszont így is remek, kár, hogy manapság kevés hasonló legendás film készül!

Fortress 2017.01.03. 00:16:38

@Ingyonbingyom: A Mad Max -et illetően igazad van: a harmadik része már kicsit visszaesés. A holnap határa sci-fi és akció egyszerre, én nem sorolnám a disztópikus filmek közé, hiszen cselekményében még aktívan zajlik a harc, nem pedig az azt követő, lepusztult új világban játszódnak az események.

2017.01.03. 17:14:07

Azért az Idiokrácia is megért volna egy említést. Az egy megint másfajta jövőképet fest, igaz hogy nem egy ezekhez hasonló sikerfilm, de van annyira "értékes" alkotás mit a túlélők viadala.

Jancsiszeg1980 2017.01.03. 17:14:12

Cristopher Lamberttől a Fortress is elég disztópikus...

Fortress 2017.01.03. 17:24:58

@Jancsiszeg1980: Teljesen igazad van. Furcsa, hogy pont én felejtkeztem meg erről a filmről. :-) Máris pótlom és legalább a poszt végére oda teszem.

Kickgunner · http://kickgunner.blog.hu/ 2017.01.03. 18:29:53

@Fortress: Ezzel az erővel a T1 és T2 sem illik ide, mivel, hogy a saját szavaiddal éljek "még aktívan zajlik a harc, nem pedig az azt követő, lepusztult új világban játszódnak az események". Csak néhány főszereplő van a lepusztult új világból, de maga a cselekmény még bőven előtte játszódik mindkét filmben, de még a 3. és 5-ben is.

Mad Max: Az első kettő nagyon jó, de a 3. valami szánalmas hulladékra sikerült, a Harag útja 100x jobb nála.

Azon kisebbséghez tartozom, akiknek a Blade Runner nem tetszik. A kitalált világ jó, de a cselekmény annyira vontatott és lassú, hogy az valami iszonyat és nem csak mai mércével. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy mitől lett ekkora klasszikus.

alien 2017.01.03. 18:30:00

a mártrixnál vacakabb filmet keveset láttam, van benn pár teljesen értelmetlen dialógus

alien 2017.01.03. 18:30:07

@Ingyonbingyom: én az exon valdes szálat nem értettem, jó, hogy katasztrófát okozott a hajó, de a füstölők miért azon voltak?

Elnök Úr 2017.01.03. 18:30:18

"Óriási sikert aratott 1982 -ben"
Ez mondjuk így ebben a formájában pont nem igaz. A kritikája is elég vegyes volt, illetve anyagilag is bukott a film a mozikban.

para_noir 2017.01.03. 18:30:24

Szárnyas FAJvadász, komolyan??? :)))))))))))) Ez valami migránsos remake, vagy mi? :)

Goose-T · http://blacksabbath.blog.hu/ 2017.01.03. 18:30:46

Ha már disztópia és Verhoeven, akkor ő elég jó volt benne szerintem. :) A Csillagközi invázió és a Robotzsaru pont olyan jó filmek, mint az Emlékmás. Verhoeven zseniális disztópia-ábrázolása mindhárom filmben jelen van, megadja a hangulatukat.

theface 2017.01.03. 18:30:52

Equilibrium? szerintem az is bőven felfér a listára, vagy az 1984 is nagyon elgondolkodtató.

jandera 2017.01.03. 18:31:00

Azért megemlíthetted volna Philip K. Dick nevét, ha már a választott filmekből kettőnek is ő az írója! (- Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?, -Emlékmás)

Fortress 2017.01.03. 18:35:09

@Kickgunner: Ezt azért nem egészen tudod jól. Ne felejtsd: a Terminátor filmekben az a bizonyos általam említett új jövő már igenis lejátszódott, hiszen már a legelső részben is onnan küldi vissza 1984 -be tulajdon apján John Connor.

AGalaxisElnöke 2017.01.03. 19:26:01

@inebhedj - szerintem: Bizony-bizony a Brazil is listás kell legyen.

AGalaxisElnöke 2017.01.03. 19:26:08

@theface: Ez nem is jutott eszembe pedig még mostanában is többször újranéztem. Komor hangulatú de ötletes és akciódús részekkel.

Allesmor Obranna 2017.01.03. 19:26:30

Ha már disztópia és Schwarzenegger, akkor már inkább a The Running Man, mint az Emlékmás. Az Emlékmásban maga a világ nem volt élhetetlen, igazából a Marson működött egy titkos ellenállási szervezet. A The Running Man világában viszont egy népbutító tévéműsort futtató diktatúra van, ami könyörtelenül munka/haláltáborokba zárja az "ellenzéket", vagy akár a rendőrt is (Schwarzenegger) ha nem akar az éhséglázadók közé lövetni. Na ez már inkább disztópia. Szerintem.

igazi hős 2017.01.03. 19:26:33

+1 Equilibrium.
A Terminátor jó, de a T2 a sorozat legjobbja. Szerintem.

Nietzsche. 2017.01.03. 19:33:59

@Allesmor Obranna: Azért azon lehet vitatkozni, hogy mennyire élhető egy olyan - Emlékmásban megjelenített - Mars-telep, ahol teljes a diktatúra és a nagyfőnök simán elzárhatja a levegőt és megfullaszthat mindenkit bármikor. Ja, és plussz a turbínium bányákban dolgoztatják a lakosságot a föld alatt. Szerintem ez simán rosszabb, mint a Running Man közege.

Polgár Tibor 2017.01.03. 20:35:36

emberek a Brazilt már senki sem jegyzi?

kuki123 2017.01.03. 20:35:51

T2 talán még a T1-nél is jobb, ritka az ilyen sorozat, hogy a második jobb lesz mint az első.
Valszeg azért, mert a fordítottak a helyzeten, a rosszból jó lett.

A Mátrix pedig bitang jó mind a 3
Sőt igazság szerint annyira teljes a világ kép, hogy simán beleférne még 1-2 kiegészítő.

Viszont a Szárnyas fajvadász - Blade Runner filmet nem értem...megnéztem és nem értem a filmet. pedig scifi rajongó vagyok..lehet újra kell néznem.

nem világvége... de poszt scifi hangulat a Ghost in the shell-ben is oda b@sz:
www.youtube.com/watch?v=Me694I9FOIY&t=21m10s

Polgár Tibor 2017.01.03. 20:35:57

1984? nem a legjobb filmadaptáció, de mondjuk a mad max 2-nél hadd legyen már jobb :)

kuki123 2017.01.03. 20:36:02

Waterworld, Ember gyermeke ...6-7-nek?

Az se olyan rossz

egyéb:
Eli könyve
Majmok bolygója
Elysium (azt kell hogy mondjam nagyon is reális jövő)
Ghost in the shell 1995-ös

lionking 2017.01.04. 06:37:11

A Pusztító Sly-al? szörnyű egy világ volt ott a jövő ahol kizárólag Pizza Hut-ban lehet étkezni :)

Lp04 2017.01.04. 06:37:27

Disztópia, egyedi világvége. Szerintem ide lehet sorolni az Obliviont (Feledés) is. Szerintem bele férne a 5+1-be...

Lesi_the_Globetrotter 2017.01.04. 06:37:31

Éhezők viadala? Real?

Kevésbé ismert ausztrál film: These final hours

www.youtube.com/watch?v=QaoF6byFQFU

kiemelten ajánlott :)

Keenan 2017.01.04. 06:39:04

@Elnök Úr: Igen, konkrétan az akkor sci-fi-ben "mértékadó" (haha) Galaktika azt írta róla, hogy "szép, de üres".

Itt azt is megjegyezném, hogy ugyanezen "míves" plénum a Mad Max-ot (az akkor elkészült első részről beszélek) konkrétan lesz*rozta, és azt írták, örültek volna, ha Miller valami mással tölti el a drága idejét, mint ennek a filmnek a leforgatásával.

Mindkettőre: no comment.

:)

menjünk a moziba be 2017.01.04. 08:48:08

Hogy nem került be a CHILDREN of MAN?

Filmek témájában ugye aktuális is, lásd a harmadik "davinci code" regény pont ilyenre utal. (A happy-endre változtatott filmet hagyjuk)

Ez ugyanis még akar valósággá is válhat könnyen, nem úgy mint a fenti filmek amelyiknek egyike sem mert mind sci-fi.

A Mad Max szimplán baromság semmi mas mint roncsderbiporno (pláne 2.résztől kezdve a legutolsóig).

Akkor mar ezerszer a BOOK of ELI abban a témában.

menjünk a moziba be 2017.01.04. 08:48:18

@Allesmor Obranna: "The Running Man világában viszont egy népbutító tévéműsort futtató diktatúra van, ami könyörtelenül ... Na ez már inkább disztópia "

Van alapja de akkor mar a két
ESCAPE from LA,
ESCAPE from NY
film Kurt Russel-lel jobb, distopiabb.

Plane a New York befejezése ;-)))

menjünk a moziba be 2017.01.04. 08:48:25

@Lp04: Az Oblivion szerintem nem. Mert akkor az összes INDEPENDENCE DAY , meg DEEP IMPACT feleseg is az kellene lenni.

menjünk a moziba be 2017.01.04. 08:48:49

@Lesi_the_Globetrotter: Ha az éhezők viadala akkor a MAZERUNNER (ez egyenértékű vele, jó) és a DIVERGENT sorozatok (annyira rossz, hogy mar az utolsó része nem is megy majd moziba csak DVD-re. Volt valaha ilyen sorozat? )

eßemfaßom meg áll 2017.01.04. 16:16:34

Végre valahol a szerző nincs elájulva attól a foshulladék ujmadmaxtől
süti beállítások módosítása